Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Kezeim művei

Tevő-vevőnek születtem - az is maradtam, kezem folyvást matat, keresi, mit lehet éppen csinálni. Begipszelt kézzel, később ujjamon gipszfáslival is csináltam, amit kellett. Lakásomat évente többször átrendezem, kétszer újítottam fel saját kezűleg, álmennyezet készítésétől parkettázásig.

Kicsi koromban tanultam kézzel, később géppel varrni, hímeztem, kötöttem, horgoltam, divatterveztem papíron, rajzoltam, festettem, mindent kizárólag saját örömömre, hiszen csak a tevékenység izgatott. Persze nemcsak izgat, megnyugtató szórakozás is.

Ma is mindig más érdekel, van idea, melyből csak egyetlen dolog fejlődik ki. Általában intuitíve dolgozom, nem tudok sablonokat, mintákat készíteni a munkákhoz, csak egymás mellé rakom őket, aztán hadd szóljon! Ez azért van, mert technikákat nem tanultam, önfejből kitaláltam, vagy sikerült vagy nem, semminél nem ragadtam le, mindent ki akartam próbálni. A technika persze hiányzott, ezért néhány éve beiratkoztam a Hagyományok Háza Játszóház tanfolyamára, ahol ragadt rám némi tudás az alapműveletekhez, ami nélkül komolyabb dolgokat nem lehet alkotni.

Ma a mellékelt fotók szerint csinálok ezt-azt. Színvonalam némelyek számára magas, tárgyaimat műalkotásnak nevezik - ők azok, akik nem művelnek semmit a kezükkel. Akik ügyes kezűek, azoknak primitív munkák. Örülök a pozitív kritikáknak - negatívat meg úgysem kapok, ha valakinek nem tetszik valami, jóindulatúan hallgat. Egyik sem határozza meg a jövő munkáiba való belefogást, hiszen, valóban saját örömömre, hasznomra szól.