Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Tíz nap Tündével

Tíz nap Tündével

Fölnézett az emeletnyi, kaparva várakozó barna állatra, a lovász meg rémüldözött: nem hitte volna, hogy Köves úr Tündét adja magának. Nem válaszolt, mert valami ismeretlen erő fogságába ejtette; megfogta a gyeplőt két kézzel, lábát rátette a kengyelre és felrugaszkodott a pompás állatra. Lányai és a többi gyerek már a többi toporgó ló hátán ült némán, majd a gazda alatt berobbant Ali, a fényesszőrű fekete csődör, egy rúgással ellökve magát a forró alföldi homoktól. A pörgekalapos zömök gazda fel akarja mérni, ki hogyan bír megmaradni egy alig ismert hátason, ezért mindenki az ő instrukcióit figyelje először, aztán a lovára, végül saját magára, mert más nem tud rá vigyázni. Neki hátraszólt, hogy Tünde mindig Ali farában lesz, ne is próbálja másfelé kormányozni.

Most döbbent volna rá, ha lett volna ideje, hogy mióta pici korában fölültették a tükeres kocsi lovára és csupa szőr lett a nadrágja belül, ő azóta készül arra, hogy újra lóra üljön. Jól eltelt közben az a fél évszázad.

Egy perc nem maradt azonban elérzékenyülésre, nekivágtak a szőlőültetvény felé. Néhány perc poroszkálás után a gazda ügetést vezényelt. A két előző napon a karámban éppen csak megismerkedtek a lóval, de ügetni most kellett megtanulniuk. Hogy mer csak úgy nekivágni velük a gazda? Arra számított, hogy egymás után vágja le őket a ló, de meglepetésére még ő is egészen jól ott volt a nyeregben, csak azon nevetett, hogy bár Tündén ül, Alit kell figyelnie. Ezen is elfilozofálhatott volna, hogy a világban már csak az állatok mennek feltételek nélkül a párjuk után, pedig valószínű, hogy nem is saját maguk választották, de erre sem volt idő.

Letértek a buckás mező szúrós tarackjára, s ő megbűvölten fogva a kantárt arra figyelt, hogy lábát jól helyezze a kengyelbe, bár más mód erre nemigen lehet. Nemcsak a szárat, magát is tartania kellett, mert ha a ló megérzi, hogy lovasa tunya és határozatlan, egyszerűen odébb ugrik és megvetően leszórja magáról. De ha túl egoista, ugyanúgy utálatot vált ki a lovából, ami szintén rosszul végződhet. De az anyakancánál semmilyen trükk nem vált be, ezt azonnal látta. Legjobb, ha egyszerűen rábízom magamat, de azért vegye észre, hogy rajta ülök – gondolta.

Bukdácsolás következett völgyeken-dombokon, úttalan utakon, árokból ki, árokba be, méghozzá ferdén, s jó volt előre is figyelni, az alacsony faágak könnyen kiverhették volna a szemüket. A gazda mintha aznap estére ki akarná szelektálni a fele társaságot… Mégsem esett le senki, pedig egy-két kivétellel most lovagoltak először.

Ha a lovas együtt van a lóval, csak látszólag történik az, amit a lovas akar, de az sem teljesen, amit a ló. Nincs rejtély, szeresd a lovat, legyél vele egy, s ha viszontszeret, nincs már kétféle teremtmény, csak egy kétfejű, sokkarú, soklábú lény létezik, aki elrévül egymás szagában-lihegésében, a két fej is csak azért van, hogy a másikra bólintson. Miért nem tudták ők ezt a férjével húszvalahány év alatt megvalósítani? mindkettő azt hitte, ő a kemény lovas, és nem vette észre, hogy lóvá tette a másik. Persze ez így sántít – de mi nem sántít az ő életében?

kecskemet-lovastabor-udvaran.jpg

A gazda elégedetten fordítja haza a csapatot, egész jó volt elsőre a „terep”. Már a falu utcáin járnak, amikor eszébe jut a vágta. (Hát tessék szelektálódni.) Rikkant egyet: beleállni! a kengyelbe, és a csendes ügetést hosszú, lépésszerű ugrás követi, majd a ló beleúszik a levegőbe. Hogy le ne zúgjon, ráhajol a nyakára, a talp a merev láb végén beletapad a kengyelbe, a kantárszár belesül a bal tenyérbe, a jobb kéz az állat marját markolja, a test fölötte száll. Már csak történnek a dolgok időtlenül, nincs idő megijedni, ha arcától két centiméterre suhan el a kerítés kiálló szögesdrótja. A saroknál a lovak lassítás nélkül, barázdát szakító patákkal fordulnak, balról autó fékez csikorogva. Tünde pár másodpercre nem látja a párját, de már érezni a teste rángását, s alig nyugszik meg, mikor megpillantja mégis, az utca végi lovastanyáról a csikója nyerítése hallatszik. Meghúzza tempóját, elfulladva visszanyerít, ő meg halálra válna a hátán.

A lovak egymás hegyén-hátán porzanak be az istálló előtti udvarra, de mégsem ütköznek, csak fékezés után imbolyognak szédülten. Nyakuk és hátuk habzik, pofájukról fehér nyál folyik, horkanó lihegésük fölugrasztja a szendergő szamarat és tovarebbenti a tyúkokat a szalma alól. Benne a feszültség az őrjöngő bullterrier hangjára oldódik hüppögésbe. Néhány percig mozdulni sem képes, de a gazda rámordul, gyerünk lefelé, hagyja lélegezni az állatot.

Legurul róla, de belekapaszkodva áll, hogy együtt térjenek vissza a tikkasztó valóságba. Markolássza a ló izzadt nyakát, itatni, locsolni tilos, megfázna. Félóra múlva hozza a fiú a gumicsövet és ereszti vastag sugárban a friss vizet a hátukra. Az udvar közepén tócsa támad, a fiatalabb csikók hatalmasat penderülve visító kismalacokként dagonyáznak. Sanya hozza a szerszámokat, nekiáll csutakolni, ahogy tanulták. Csak a lábfejére vigyáz, mert rögtön az első napon Iván rálépett, ahogy a másik ló rúgása elől félreugrott, kerek patanyom maradt utána.

kecskemeti-lovas---hemperges.jpg

Délután Kecskemétre kell menni, a németekért. Mehetek én is? a gazda legyint, sőt a bakon mutat helyet maga mellett. Fürgén és boldogan föltelepszik, később a gazda az egyik szárat odaadja és magyarázza, hogy irányítsa a párban száguldó patásokat. Mint az autóvezetés, egyszerű, bár ott sem volt képes levizsgázni, túl idegbajos volt akkor.

Mire beérnek a kempingbe, jól leizzad, barna plüssnadrágján szőrcsomók, rágott zöld pólóján nedvességfoltok, a németek mutogatnak, ő visszavigyorog. Kis műanyag poharat dugnak az orra elé, elveszi, bár sose iszik, aztán csak tartja, mintha nem tudná, mit kell a Slivovicával csinálni. Bezzeg a németek nem totojáztak, arcuk már lilásvörös, persze meleg is van így júliusban. Folyton őrá mutogatnak, ahogy otthonosan fogja a gyeplőt, míg a gazda is föl nem száll, az akkor átveszi tőle: kifelé másként megyünk. Mondja indulás közben: magát a germánok lovászfiúnak nézték. Hát, ami a ruházatát és lucskos haját illeti, van benne igazság, de ha hiú lenne, nem is itt lenne. A műanyag poharat eldobná, bár csak félig van, lötykölődik belőle a méregerős lé. Bánatában, hogy most nem vezethet, beleérinti a szája szélét, de iszonyú erős, a kanyarnál mintegy véletlenül az útra lötyögteti, mint Jancsi a kenyérmorzsát.

A németek felsorakoznak a karámhoz a pálinkásüveggel. A gazda 14 éves fia egyik kezében két ostort tart, másikkal az öreg szamarat vezeti, aztán apjával pattogtatnak, fektetik le a szamarat, a németek fotózzák. Mire bemennek enni, a lovastábor tagjainak ott kell sorakozni, lóval. Ő büszkén vezeti Tündét, gyerekei, Anikó Picit, a pónit, Judit Ivánt. Ez csak felhajtás, az összképhez kell, aztán visszavezetik az állatokat az istállóba, a németek vacsoráznak. Tegnap óta a gazda és a felesége főz, a szakácsuk szabadságolta magát.

Másfél óra múlva újra befogják Alit és Tündét, vissza kell vinni a vendégeket, akikben már összeveszett a pálinka a vacsorához ivott borral. A gazda ráhagyja a kormányzást, emiatt a két ló időnként ütközik, Ali nagyokat horkan Tündére, mert a csődör olyan, mint a férfi, ilyenkor nincs szerelem. Aztán loholnak tovább, a gazda megint iszik reggeltől, a délelőtti gyakorláson ezért is esett le. Csak a tompa puffanásra néztek oda: a gazda előbb még a lován ül, a másik pillanatban a homokban, de a kalapja rajta maradt. Este mindenkinek meséli, hogy a ló elugrott alóla – jobb, ha tőle tudják, akik nem látták.

 

kecskemeti-lovas---szoptatas.jpg

Visszafelé már fáradtak az állatok, de a gazda száguldani akar, csapkodja őket, szürkül az este percről percre, sötétben másként látnak a lovak. Eddigi vagánysága rémületbe csap, a kanyarban majdnem levetődik a vékony bakról. A lovak háta habzik, épp emiatt sem lehet leállni, ha lassítanának, lehűlnének, jönne a tüdőgyulladás, amit a ló nem mindig bír kiheverni. Vágtára üt az elszabadult ostor, az eddig csak ugráló szekér elszabadult csónak viharos hullámokon. A bal kanyarban a két biciklis srác az utolsó percben ugrik el, mintha a vágtázó lábak előszele dobná őket odébb, a bicikli a szekér alá kerül. Az egyik srác fenékre huppanva rémüldözik, szerencsére csak megijedt, de benne megállt a lélegzet, a gazdára néz, az megérzi, s foghegyről, a vállát vonva szűri a szavakat: nem lehetett megállni.

Hazaérve némán megy a házába, tündérszőke felesége lehajtott fejjel követi. Ő is elfáradt, de marad leszerszámozni, törli Tündéről a habot, súrolja szárazra finom szőrét. Sanya, a sovány, borostás, nyakba nőtt hajú istállófiú boldogan mosolyog, tán mert segítsége lett és ebből ki tudja, miket gondol ki, de ő nem akarja venni a lapot. Sanya… nem elég, hogy a férje eszméletlenre itta magát, és mindig azzal jött, hogy őmiatta… haha, még viccnek is rossz volt. Ha egy férfi családapa, ne legyen nyápic, ha vezetni akarja a családot, vezesse férfimódra, úgy ő is ment volna utána gondolkodás nélkül, ahogy Tünde Alija után. Ha egy férj szép, legyen hozzá okos, sőt erős, domináns. De náluk fordítva történtek a dolgok, ő volt a domináns, s még szép is volt, az alakja robbanóan, csak elhanyagolta magát. A haja mindig rendetlenül lógott, mert csak otthon vágott belőle itt-ott, sosem ért rá fodrászhoz menni, a pénzt is sajnálta rá. A férjét is ő fodrászolta, külön program volt ez a csendesebb szakaszokban, amit mindketten élveztek, a gyerekeket is ő fodrászolta kicsi korukban.

Ugyan, Sanya… ez is elbukott a saját házasságában, ámbár előtte se lehetett túl intelligens. Hányadik ez, és mindig az ő útjába kerül az ilyen link iszákos. Most is hogy integet neki vigyorogva, ahogy vizet ad a lónak, de ő nem megy az istállóba, isten ments, csak az ablakon át eteti a lovakat dinnyehéjjal, azt imádják. Nem is csodálkozik, hogy a ló sose fekszik le, akármilyen fáradt, ő is jó ideje már szinte állva alszik. Nappal a meló, valamikor a háztartás, rohanás a másik melóba. Bezzeg a férje sose strapálta magát, ha nagy véletlenül túlmunkát vállalt, a pénzt elszívta, elsörözte. Sose vett semmit a közösbe, ha meg ő vett a gyerekeknek: minek az, mondta.

Másnap a szőlősorok közt lovagolnak, egy elszabadult csikó rohan be a másik soron, mögötte kutya, aztán áttörnek, nekik jönnek megbolondulva. A gazda dühöngve próbál rendet teremteni a saját lovai között. A csikó végre megijed, ellenkező irányba elszalad, a kutya még próbál az egyik ló lábába harapni, de az elrúgja, vinnyogva elterül.

Később Kecskemétre ügetnek, kikötik a lovakat egy cukrászdánál, a gazda kólát kér a gyerekeknek, magának sört meg konyakot, aztán kérdőn őrá néz. Nemet int, egyrészt furcsán érzi magát a csapzott hajjal, megviselt, szőrös szabadidőruhában. Bár egyszerű a kis ivó, emlékezteti a régi cukrászdai randevúkra, amikor szép volt és kívánatos. A gazda is férfi, és ő most az egyedüli nő a kis asztal túlsó végén, akinek ócska ruhái alatt is látszik kisportolt teste, amit széltében bombázónak neveztek. Mikor is használta bevetésre? A férfi némán iszik, ő nem mer mégis kérni, csak tököl, hogy hányadszor marad le valamiről, még ha az apróság is.

Az utcákon gyakorolják aztán az ügetést, az országúthoz ér, de a sor eleje már odaát van. Látja, hogy Anikó pónija gödörbe lép, a gazda mindenkit leállít, ő Tündével elmaradt, az nem látja Aliját a szemellenzőjétől, felnyihog, és irányt veszítve kocog vissza a kocsiút szélén, szembe az autókkal. A gazda ráüvölt: forduljon, vigye az árkon át kifelé! de hiába húzza a kantárat, a párjavesztett kancát belső parancsa viszi. Susog a lófülbe varázsigéket, kiabál, végül az ostort is használja, de kancaösztönök ellen tehetetlen.

Tünde az út közepe felé fordul, a szembejövő biciklis fejest ugrik a füves árokba, egy autófék csikorog. A ló átrobog az országút felezőjén, onnan is fékcsikorgás, erre megtorpan, majd égi sugallatra visszafordul, megtalálja az árkot, beletrappol, kikecmereg. Meglátva a párját, fölnyerít és vágtázni kezd, alig tudja fenntartani magát. A gazda már messziről kiabál, hogy 70 ezer forint, ha a ló kitörte volna a lábát, hangjában erősen benne van a cukrászdai visszautasítás. 

Megható, ahogy a két ló fújtatva egymásra botladozik. Ő a lányát nézi, lett-e baja, de semmi, alacsony a vén póni, csak mint a szamár, megcsökönyösödik, s nincs ember, akit ilyenkor eltűr a hátán, nem indul, míg le nem szállnak róla. Nem csoda, ha Anikó a második napon kijelentette, hogy ez a sportág sem neki való, ahogy az aerobik sem volt az, bár azt az ő bokája sem bírta, egyedül Judit volt boldog tőle, s tanult ki edzőnek. Igaz is, néhány éve a túrkevei táborban már lovagolt, Anikó mesélte már itthon, hogy senki nem hitte el, még sose ült lovon. Elnézte a lányokat, milyen csodaszép mind a kettő, szőke, barna, hosszú hajukkal csak úgy húzták be a fiúkat, bár nagy szerencséjük nekik sem volt a másik nemmel később.

A gazda többet nem szól, lóra ülnek, Tünde megnyugodva baktat Ali farában. Egy útszéli fogadónál a gazda megálljt int, de nem kell leszállni, körben állnak, tartva a lovakat. Kiszalad a fogadós-kocsmáros, számolja őket, és máris hozza a gyerekeknek a kólát, neki egy korsó sört. Nem mondja, hogy nem kéri, ez most gyógyszer. Jó érzés, ahogy a magasban isznak.

Másnap tereplovaglás a szomszéd falu fogadójáig. Indulás után veszi észre a vézna kiscsikót, ahogy Tünde mellett bukdácsol. A gazda is észreveszi, hülyézi Sanyát, miért engedte ki, nem szabad ilyen hosszú útra vinni még a csikót, de nem áll meg, hogy a lovász visszavihesse, mert ha ide szabadult, ez nem egyszerű. A gazdát nem érdekli, hogy neki kell duplán vigyáznia, mert Tünde csetlő-botló fiára is figyel, állandóan ütköznek, alatta meg állandóan ugrik a ló.

Már útközben beborul, vágtázni kell a fogadóig, veszélyben a lovak! A gyerekeket nem félti a gazda? a legnagyobb is csak 12 éves, a legkisebb talán nyolc, mind egy szál nyári pólóban. A fogadóban kikötteti a lovakat, beülnek a fedett verandára. Egy perc múlva hatalmas szélvihar támad, Köves jégesőt emleget, s a söre fölött morfondírozik, hogy a kiscsikót mégsem oda kellett volna kötni, mert nem az a gond, ha megázik, csak ha nem tud megszáradni időben, tüdőgyulladást kaphat. De ahelyett, hogy odahozná, a pitvar oszlopához kötné a ficánkoló állatot, de csak ül mozdulatlanul. Ámbár nehezen is mozdul a legalább negyven kiló fölöslegével, őbenne meg felgyűlik megint a megvetés, az utálat, ilyenek ezek mind, pedig azt hitte, ha messziről is, ha nem is neki, mégis van férfi a világon. 

Az eső óriási cseppekben rákezd, még érte lehetne menni, de Köves legyint: tán az anyja mellett jobb neki, nem fél. Persze, ha idekötötte volna, most neki kéne nyugtatgatnia. Jön a jég is, szerencsére csak borsónyi, s fél óra is beletelik, mire enyhül az égi csatazaj. A gazda pattan, most már aztán menni, sőt vágtázni hazáig, nehogy megfázzon a kiscsikó, s persze a többi fiatal ló is rámehet, bőrig átázott mind. De az utak hatalmas, vízzel teli gödrökkel vannak tele, nem lehet száguldozni, az állatok ösztönére bízzák, hol mennyire mély a tócsa.

Mindenki lovon maradt, valami isteni áramlat viszi őket. A gazda felesége a fogadóhoz is eléjük jött, de nyilván más úton, mert elkerülték egymást. A kocsiba készített pokrócokkal a csikót bugyolálják, Sanyát szidja a gazda, nem látja be, hogy vezetőként ő is hibázott. Sanyáról lepereg a szidás, csak őt keresi, hogy elmondhassa a gömbvillámot: itt csapott be, láttuk a tűzgolyót, nézze csak az akácfát!

Hát, nagy újság a gömbvillám, a törékeny asszony is meséli többször, ahogy tereli a népet az ebédlőbe, aztán a férjével nagy serpenyőkben sütik az angolszalonnát, tükörtojásokat. Forró teát is töltenek, a vacsora végén pedig hatalmas görögdinnye-szeleteket osztanak. A gyerekek falnak, kiszívta erejüket az ítéletidő, a félelem most jön ki rajtuk. A gazda némán segít a feleségének, csöndjük elárulja, alig várják, hogy elvonulhassanak.

Hétvégére úgy földagad a belső combja, hogy a nadrágból kidudorodik, a gyerekeket látogató szülők vigyorognak: csak nem lovagolni tetszett? Nem sértődik meg, visszavigyorog, neki megérte a ronda földagadt comb a csodálatos érzést, ami a lovon ülve érte, ti ülhettetek az irodában vagy lóthattatok a pénzetek után, amit a gyereketekre letejeltek. Ezt gondolja, de már megy tovább, keresi a lányait. Anikó épp kártyázik, de meg is elégelte a pónit, a lovaglást, marad. De úgysincs elég ló, megint többnek sebes a háta, és ilyen mindig van öt-hat a tizennyolcból, ezek gyógyulásukig lóghatnak az istállóban. A nem megfelelő nyereg töri fel a hátukat, mert Sanya nem nézi át soha, tényleg a megfelelő kampóra akasztják-e vissza a gyerekek a nyergeket, pedig mindnek ott a neve. Aztán nincs idő kivárni a teljes gyógyulást, a táborozók, ha már befizették őket a szülei, nem az istállóban akarják megnézni, melyik lónak milyen a háta. A városi gyereknek érdekes a tanya, a lovaglás nem mindegyiknek lesz a szíve csücske, főleg ha már feltörte a feneküket az első nap megpróbáltatása. Egy-kettő egyenesen fél a lótól, csak a szülők akarják, mert olyan elegáns mondogatni: lovagol a gyerek.

A varasodó seb a nyeregtől, az embersúlytól újra fölszakad, kezdődik az istállókarantén elölről. Sanya gondja lenne a nyergeket a névvel ellátott helyükön tartani, de a nevelő szándék az, s tagadhatatlanul őt is megkíméli, hogy a gyerekek leszerszámozzanak, utána mindent tegyenek a helyére. Itt sem urat nevelnek, aki elé csak odavezetik a lovat, fölteszik rá, aztán hadd menjen, ha meg visszajött, ölben veszik le róla. Aki vérbeli, ha nem is fekszik este és kel reggel a lovával, de a piszkos munkát, a takarítást is elvégzi, méghozzá jó szívvel, boldogan.

Sok szülő meg is veszi a lovat a gyereknek, akár van otthon istállójuk, akár nincs, utóbbi esetben lótartást fizetnek a gazdának, s a gyereket akárhányszor lehozhatják lovagolni. Mikor nincs lenn a gyerek, lovaiknak akkor is sebes lesz a háta, mert használják a táborozók, ami a ló mozgása szempontjából jobb is, mert ha csak félév múlva tudna újra jönni, a ló lába bepókhálósodna az istállóban.

Ha Tündét és Alit a gazda beköti a szekér elé, aznapra urak, nem lehet lovagolni őket. Napok óta ez a helyzet, s neki most a kétéves Iván jutna, aki rossz pletykák szerint mindenkit levág magáról. De ez nem igaz, Judit kezdettől lovagolta hibátlanul, bár Judit másban is tehetséges. Hát nem vall ő sem szégyent, nem fog leesni Ivánról, mert lehetetlen, hogy őt baleset érje, azonnal eltörne valamelyik ritkult csontja. Jó beszélgetős szöveg, de ő utálja: „senki nem tanul meg lovagolni, míg le nem esett egyszer a lóról”. Nem akarja hinni, kipróbálni sem, egyébként ez a szuperek tábora, eddig senki nem esett le, pedig többen az első felülésig nem is tudták, mi az, hogy ló.

Anikó őt is maradásra akarja bírni, mert már csak Pici van, a lánya pedig már megismerkedett vele, meg is utálta. Ha a vén póni megbolondul, nem lehet kormányozni. De ő annyira vágyik egy utolsó lovaglásra! Sanya is biztatja: ha Tündét megülte, Picivel is bír. Akármilyen Sanya, a tőle jövő dicséret is jólesik, meg aztán szeretne is már menni a többivel. Bár a gazda most nem jön, és így nem is igazán élvezet, a fia rettentően unja az egészet, előző nap is bevezette őket a szőlőbe, aztán csak álltak egy barackfa alatt a sarkon, majd hazaindultak. Akkor ő Ivánt kapta, de nem tudták egymást megszokni, jó, hogy megúszta esés nélkül.

Széles, szögletes a póni háta, mint egy hokedli, ráadásul az öreg ló undok és barátságtalan, vágtázni nem tud, ügetésként aprókat kocog. Csak úgy pattog rajta földagadt combja és úgy fáj, hogy majdnem lemond a lovaglás örömeiről, ami így úgyse öröm csak kínlódás. Hogy mégis miért marad, hát kézenfekvő: ha elsőre nem teszi, amit a szíve diktál, hanem elkezd gondolkodni, a folytatás elmarad. Mindig ezt csinálta, dolgokon évtizedekig hezitált, máskor meg azonnal cselekedett, ahogy átvillant az agyán az ötlet. Így maradt el az egyetem, a nyelvtanulás, aztán a válás is. Bezzeg az esküvőjét egy pillanat alatt határozta el és meghívta rá a férjét is. Az meg, amilyen okostóni, rábólintott, a lavina tehát elindult. A válást is egy másodperccel az elhatározás előtt adta be – az is igaz, hogy már megértek rá mindketten, mint a fügefa termése.

A póni kimagaslóan beváltja a hozzá fűzött reménytelenséget. A szomszéd falu első keresztutcájából kutyák ugranak neki a lovaknak, a falusiak kijönnek bámészkodni. Pici lábához két vadul vicsorgó eb ugrál, a ló lesunyja a fejét két első lábára, ő alig bír megmaradni rajta, hanyatt elterül rajta, de nem száll le, a megvadult kutyáktól jobban fél. Pedig egyik se mer közelebb jönni, tisztes távolból művicsorgatnak, tartanak a lópatáktól ők is. Némelyik kutya el is unja, örül, ha gazdája a seprű végével rácsap, végre elrohanhat.

Pici föláll, a sarokig el is megy, de aztán ki tudja, miért, véglegesen leáll, sőt leül, fejét a földig sunyja, az ő lábai is a földet érik. Most már leszáll, ebből elég, kiabál a többieknek, hogy hazaindul, miközben reménykedik, hogy útközben fölszállhat rá, talán lead a csökönyösségből.

Poroszkálnak, a póni vicces kocogásának ritmusára, de nem tud menet közben fölszállni, a megállításával se kísérletezik, csak reméli, hogy a hosszú úton nem szabadul el, nem lép rá, nem rúg belé, s nem harap. Félelme nem alaptalan, az ősz ló teljesen bedilizett, feléje kapdos a fejével, próbálja feldönteni, alig győz elugrálni. Talán érzi rajta, hogy fél, és ez igaz is, valóban fél. Nem meri elengedni a szárat, mert nem tudja, az állat elrohan-e vagy rárohan, már végigcsinálja a kalandot, mi mást tehet… ha a ló haza is talál, egyedül mit csinálna a poros kánikulai országúton, sehol egy ház, sehol egy fa.

Mélyen süppednek az egyenes és belátható országút homokjába, a remény meg a muszáj viszi őket, vagy isten lehellete. A lóval mélyen utálják egymást, de a szükség összetartja őket. Hiszen mondták, a póni 24 éves, ilyen idősen máshol nem is lovagolnák, a gazdáékhoz már hozzánőtt, csak szükségből használja, bezzeg ennek a háta sosem sebesedik ki, mert csak egy nyereg fér rá, idegen nyeregtől nem törik fel.

Szinte összenőttek, az ő kezére hurkolva a kantár, mintha egy rozoga, már mozgó villamosra csimpaszkodna utólag. Így teszik meg a jó pár kilométeres utat, aminek az elején Pici néha megugrik, néha megáll, megint elindul, tehát azt csinálja, amit akar, ő meg alkalmazkodik. Nyeli a port, Picin eltökélt nyugalom, de a tanyáknál olyan gyorsan kapkodja a körmeit az őrjöngve kirohanó kutyák miatt, hogy rohan mellette, szerencse, hogy vágtázni nem képes, mert addig élne, ha nem tudná időben elengedni a szárat.

A tanya kapuja nyitva, ha a lovak kint vannak, a pitbull terrier nekirohan rövid póráza végének, Sanya sopánkodva átveszi a lovat, ő lerogyhat, s még órákig remegnek a lábai. A gazda benéz, mi történt, hogy csak egyedül jött meg, kajánul keresztkérdéseket tesz fel, nem válaszol, örül, hogy lyuk van valahol, s nem esik bele. Később bevágtáznak a fiatalok is a gazdafiúval az élen.

A tizennyolc lovon kívül hét kutyájuk van Köveséknek, s ott a két kecske, az öreg szamár, a rengeteg tyúk, néhány pulyka. A fekete gazda halk, pasztellszínű felesége kedves és gyönyörű, hosszú haja a nyaka fölé tűzve. Kutatólaborból jött a tanyára az ura után, szült négy gyereket, a legnagyobb már felnőtt, külföldön él, és négyéves a szőke csöppség. Kocsmát üzemeltetnek biliárddal, ahol este ők is játszottak a lányokkal. Munka után jöttek be a falusi legények, odaálltak melléjük, de az ital hamar gőzbe rántotta őket, az egyik kezdte rángatni, hogy menjen vele levegőzni. A gazda ott mosogatta a poharakat, de nem szólt bele a huzakodásba, gondolta, ha biliárdozásra elég vagány az öreglány, megvédi magát. Az mentette meg a vehemens legénytől, hogy a falusiak csak az utcai ajtón járhattak, ő a belső ajtón visszamehetett a szállásukra.

Aztán ültek kinn a ház előtti padoknál, míg nem ették meg őket a szúnyogok, a gazda a vendégekkel kártyázott, amíg láttak, aztán elővette a gitárt, énekelt. A légies asszonyka, aki a saját lányának tűnt, megfogta a mikrofont, s bús-beletörődős népdalt énekelt az urának címezve. Amikor a nóta arról szólt, hogy az asszony helye az ura mellett van, hangja elcsuklott, Köves odaugrott, elkapta a mikrofontól, átölelte. A vendégek tapsoltak, milyen jó sóműsor.

Másnap az asszony vitte ki őket autóval a vonatállomásra, közben elsiratta laboros karrierjét, most már itt marad ő, ivós fekete ura mellett, mi mást is tehetne, a szöszi kislányt is föl kell nevelni. Nincs semmi a tanyán rajtuk kívül, nincs színház, se koncertterem, se semmi. Milyen jó neki, gondolta ő akkor, bezzeg nem függ a párjától, annyira nem, hogy a válás óta nincs is újabb delikvens.

A Keletiig a vonaton újraderülték a tíz nap történéseit, terveket szőttek: a lovaglást folytatják, Budapest tele van lovardákkal, vagy itt vesz egy lovat, aztán lejárnak. Szilveszterre máris hívta őket a gazda, disznót vágnak, és isteni lesz a hóban lovagolni. De már a következő héttől halványult a lovak emléke, Tünde képe is csak fotón maradt meg. Minden más dolguk volt, szilveszterre jelmezeket kellett kitalálni a karatés szilveszteri bulira, versenyekre készülődni. És kellett másodállásban éjszakázni, a lányoknak munkát keresni a gimnázium mellé, mert a drágalátos kijelentette, hogy mostantól nem hajlandó tartásdíjat fizetni, menjenek a gyerekek dolgozni. Ezt is lenyelték tőle, nem tehettek mást, már annak örültek, ha nem látták, és ez egyre gyakrabban fordult elő. De ha néha a karateedzésről jövet látták égni a villanyt a kisszobában, görcsbe rándult a gyomruk. De úgyis lepofozza a lépcsőről, csak sokat kell gyakorolni a fogásokat, tartotta benne a lelket, de mire három év eltelt, diplomatává szelídült.

Később a férje potom áron eladta neki a saját lakrészét, s kitette a lakáskulcsát. Ő annyira örült párja gavalléros gesztusának, hogy a szerződés megkötése után újra beleszeretett, bár aztán ez nem tartott tovább egy hónapnál. Ugyan már csak sört iszik, de azt napi tizenkét üveggel, és két méterre alig lehet megmaradni mellette, a nikotin meg a sör valami iszonyat szagkeveréke lengi át. Ugyanazt a nadrágot hordja, amit még ő vett neki, és mintha menne össze az egész ember. Az alkohol állítólag eszi a zsírt, fertőtlenít és balzsamoz. A férjének húsz éve jósolt korai halált a siófoki orvosnő, de még mindig megvan. Igaz, sosem izgatta magát semmiért. Őt viszont nem Tündének hívják.

(képek még jönnek, idővel)  

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Lovashoz

(Zalán, 2012.09.19 13:53)

Azt hiszem, nekem is a legszebb élményem volt, mikor lovagoltam, akármin. a lovaglás jó dolog, én ló is lennék szívesen:-)
És jól beleszőtted a saját dolgaidat is, ez külön tetszik. Ha valamikor megint olvasni fognak az emberek, ahogy manapság nem teszik, ilyet biztosan.

Re: Lovashoz

(isabel-eoldal, 2013.02.04 17:11)

Örülök, Zalán, hogy ennyire ráérsz olvasni - rendes a barátodtól, hogy beenged a lakásába. Ha ő nem tenné, én tenném meg, úgysem ülök folyton a gép előtt.

lovashoz

(Zalán, 2012.09.15 15:57)

Izabell, most pont úgy éreztem volna, mintha én is lovagolnék.