Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Tai-chi táborok Kisterenyén

Több nyáron-ősszel táboroztam a Cserhát közeli Csentevölgyben, később meg Boldogkőváralján a Méta táborban, ahol nyáron is, ősszel is nappal kánikulában izzadtunk, fuldokolni lehetett a napsugaraktól, de este föl kellett venni a nagykabátot.

Első táborozásomat talán egy év rendszeres taichizás előzte meg, és bár mindig mindenkire figyeltem az edzéseken, mikor szóltak, lehet jelentkezni ezekre a táborozásokra, először el sem jutott a tudatomig, hogy én is mehetnék, valahogy azt gondoltam, igen, lesznek táborok, megy a fiatalság. Nem sokkal később már kiderült, hogy dehogy csak a fiatalság megy, lám itt ez a kis filigrán hatvanéves nő, aki a végén meg is kérdezte tőlem: ugye te is jössz?

Akkor nekiálltam tépelődni: menjek, ne menjek? való nekem az ilyesmi? azt, hogy tai-chi edzésekre járok, néhányan így is félreértelmezték, azt hitték, valami verekedős sport ez is, mint a karate. Persze ha rákérdeztek, mi is ez, és el tudtam magyarázni, megértette, aki kérdezte. De jobbára csak a hátam mögött gondoltak valamit, de azt se tudták, mi fán terem ez a dolog.

Karatés múltam alatt sokszor elkaptam gúnyos mosolyokat, szegény titkárnőm pedig egy sérülés után, ami pedig nem is az edzésen történt, hanem az utcán, közel se voltam a dojóhoz: kell neked ez az ugrabugra?.

Hm. Még leírni, kimondani is bűntény bármilyen keleti sportművészetre azt, hogy ugra-bugra - szinte nem is válaszoltam szegény kis otthonülő titkárnőnek, akinek a szó hallatán csak a verekedés jut eszébe, honnan is tudná, miről van szó. Mert hiszen ott se kizárólag a verekedésen volt a hangsúly, sőt, nem is nevezném verekedésnek. De mit is magyarázzak olyanoknak, akiknek fogalmuk sincs semmiről.

A kérdésre ezért akkor sem válaszoltam, filozófiai mélységeit a karaténak, tai-chinak csakis az értheti, aki műveli vagy legalábbis beleolvas kicsit a sűrűjébe, hogy is van ez a láthatatlan energiák keringetésével... De e sport, vagy inkább életfilozófia propagálását sem vállaltam volna semmiért se: akinek kell, az úgyis csinálja, a többi meg mondjon, amit akar. Én is minősíthetnék más sportot baromságnak, de mivel nem ismerem belülről, nem teszem.   

    *

    Elérkezett az első táborba menetel reggele. Az első évben még minden szükségesnek gondolt cuccot elvittem, a következőben már fele annyit, végül, mindenféle tapasztalat megszerzése után már alig volt vállra vetett táskámban valami. Így volt ez a keszthelyi hastánctáborban is, Ann meg is jegyezte: ebben a táskában van az egész hétre való ruhád? A táskák nem a fölösleges holmiktól lettek évről évre egyre nehezebbek, inkább az idő múlásától... Ami öt éve még könnyű volt, már húzza a vállamat, a harmadik táborba menet már alig volt nálam valami, mégis majd leszakadt. Gyapjúkabát, tréningnadrág persze kell, naplemente után lehűl a levegő a völgyben. Egy fiatal, feltehetőleg elsőtáborozó gyerek egy szál pólóban didergett, a végén összeadtunk neki pulcsit, takarót.

Kisterenyén az ózdi elágazásnál áll meg a busz. Átellenben egy domb, amögött a tábor, csak előbb fel kell menni a gerincre, túl meg le a völgybe. Egy padra telepszem sajtos szendvicsemmel, talán könnyebb lesz a táskám gondolattal. A következő buszról Andi száll le egy, az enyémnél sokkal kisebb táskával, nem állom meg, hogy megkérdezzem tőle. Kiderül, hogy két nap múlva visszaugrik Pestre, addig két póló elég, ha harmadnap visszajön, majd hoz tisztát. Az én neszesszerem tehát a müzliszeletektől, Korpovittól, szárított datolyától ilyen borzasztó nehéz, konstatálom végül. És még ásványvizet is kell venni, mert azt mondták, ott nem lesz ilyesmi kapható. No de öt napra?

Az ABC tele táborba igyekvőkkel, összenevetünk velük, aztán egy nagydarab fiú kezébe nyomom utazótáskámat. Elindulunk felfelé, később egy autó jön, szintén a táborba igyekvőkkel, és fölszedi az összes csomagot. Így már élvezni is lehet a menetelést.

Megkönnyebbülve gyalogolunk 35 fokban fel, és ez a mennyiség mind a hőmérsékletre, mind a lejtő szögfokára érvényes, majd a gerincről szétnézés után lefelé. Életveszélyesen meredek az út. Az autónyomok szerint sokan kockáztattak, pedig gyalog is kell vigyázni, egy kisebb rándulás tönkreteheti az amúgy is rövid, szűk négy napi táborozást.

Csente a völgyet körülvevő „hegy” neve. Keleties udvar, kétoldalt hosszú házak, hullámos tetejű kőkerítés köti össze őket hátul, amelyen két hatalmas kör alakú lyuk nyit kilátást a mögötte elterülő kócos mezőre. Az egyik ház előterében nagy „száletli” étkezőterasz padsorokkal, nyitott konyhával. Mackómozgású, mégis könnyed a 35 körüli mosolygó leányzó, copfokkal, és szégyenlősen mosolygós, szép vonású fiú "a" Lajos, vagyis a szakács, aki este virtuózan kardoz a konyha előtt. Egy kínai forma, csüngő szemhéjú, kortalan férfi osztja az ételt.

Az emeleten lakik Erzsike, a hatvanéves béltáskás nő, aki minden táborba eljön. A kétszemélyes szobába a barátnőjével jött eddig, de az megelégelte, Erzsike engem kér, legyek a szobatársa, ismeretlennek nem örülne. Én ugrálok a boldogságtól, itt legalább jut a kis bojler melegvizéből egy fogmosásnyi. Mert lehetek vagány ötvenéves, azt nehezen viselem, hogy a közös fürdőben langyos víz is ritkán van. Egyetlen délután, edzés helyett tudtam néhány csorgásnyi  meleg vízzel hajmosást művelnem.

Erzsike aranyos, lelkes a 48 kilójával, nyugdíjasan dolgozik férje üzletében, közben ellátja a családot, férjét, anyját, unokáját. A tai-chi szelleme nem hatolt nála túl nagy mélységekbe, de testgyakorlásnak, elfoglaltságnak jó, és társaságot ad.

De ez a kényelem csak később lett, az első évben még a hatágyas szobába kell cuccolnom, mindenki legalább húsz évvel fiatalabb nálam - igaz, ez nem sokat számít. Sehol egy szekrény, a pár nap alatt táskában, bőröndben tartjuk cuccainkat. Valaki sárgadinnyével pakolja tele a belső kis szobát, Timi, a harminc éves szingli meg hisztizik: vigyék ki a dinnyéket, nem bírja a szagát. A nyafogós, elkényeztetett lány később csendesedik, mikor látja, hogy senki nem ugrál neki.

Karcsi már másnap odakeveredik mellém. Bosszant, hogy egy korombeli férfi lemagáz, rá is szólok lazán: szia, itt mindenki tegeződik, Isabel vagyok. Kezet nyújtok, s bár vigyázok az erősségére, mert régen hajlamos voltam alaposan megszorítani a felém nyújtott kezeket, végül most is ez történik. Meg is lepődik: hű, de kemény a kézfogásod! lehet ez a körülmény az oka annak, hogy nem tesz javaslatot semmire, ezért majdnem hálás is vagyok. Utálom a pocakos pacákokat, akik ennek ellenére úgy érzik, övék a világ, s benne az összes nő.

Egy korombéli jógaoktató nő esténként 40 perces tisztító légzésekre vonul el. Eszembe jutnak Vologya légzésórái az extraszensz táborban, akitől egyébként féltem, lopta az energiánkat, s veszélyes szellemi utakra vezetett meditációkat.

Érkezési estén nincs vacsora, a müzliszeleteket majszolom egymás után. Az előtérben elhelyezett Clearwater ballonjából még folyik a forró víz, a magammal hozott kávékeverékből csinálok capuccinót. Másnapra kifogy a palack, és soha többé nem cserélik, a büfében iszom 50 forintért kávét, ami már reggel is pocsék. A házi bodzaital, forralt bor viszont megéri a pénzt.

Az az ilyen tömeglágerekben a csúcs, hogy a reggeli fél nyolcra időzített Chi-kung előtt százhatvanan akarnak vécézni, fogat mosni, zuhanyozni. Első reggel Lívi már hatkor bedörrenti az ajtót: én vagyok az ébresztőóra! Valaki beszélhetett vele utóbb, mert másnap nem ismétli meg mutatványát.

Én a reggeli Chi-kungra először le se megyek, első nap keveset sikerült aludnom a fiatalok esti viháncolása miatt. De másnap már sikerül fölkelnem, hogy megnézzem, mi lehet ez a hajnali plusz edzés. Kibattyogok, beállok a sok álmos ember közé, akik furcsán mosolyognak, egyik mintha kínosan, na ő is beleesett a hely szelleme csapdájába - és nagy meglepetésemre, jól is esik már az első néhány mozdulat, annál jobb a többi. A nap épp kibukkan a hegyek mögül, a völgyet hirtelen elönti a hatalmas erő. Annyira kápráztat, hogy napszemüveg kell.

Kar- és lábveregetős, masszírozós, légzős gyakorlatok, öklünkkel a másik kar belső felét, majd lábunkat masszírozzuk, tenyerünket arcunkra téve nyelvöltögetünk, nyelvet visszakunkorítunk, 8-szor „fogat mosunk”. Szemmasszírozás, szemnyomás. A soros edző annyira álomszférában tartózkodik, hogy sokszor húzza-vonja, hússzor ismétli azt, amit másnap már csak kétszer, és utóbbi esetben megcsináljuk a 48-as formát is. Némely elhivatott, régi taichis mester órákig áll az energiagyűjtő gyakorlattal, húnyt szemmel.

Ezután mehetünk reggelizni, ami külön élmény a hosszú asztaloknál, emiatt máshol bővebben foglalkozom vele.

Nyáron is hűvösek az esték, éjszakák, de azért ki lehet bírni. Ősszel viszont már annyira lehűl estére, hogy a délutáni érkezés, ágyfoglalás után megyünk hátra fát vágni, a szobasarki kályhákba begyújt valaki. A nappal meg minden más esetben is oly virgonc, strapabíró ifjoncok nagy buzgalomban majd felgyújtják a szobát, a kályha melletti ágyra kuporodnak mind, még ott is kabátba burkolóznak. Én nem férnék közéjük, meg más korosztály. Van választásom, vagy kint mászkálok a vaksötétben, mert itt kinti lámpaoszlopok nincsenek, a préri felé sűrű feketeségben bóklászni lehet ugyan, de értelmetlen. Alternatívaként lefekszem a helyemre, vastag dunyhát adtak, ezenkívül a forró levegőt is kellett szívnom, jókora adag széngázzal elegyítve.

A tó melletti prérin edzettünk aztán, a lekaszált fűben, fűcsomós buckák közt bukdácsolva, ha esett, a hatalmas edzőterembe szorult a társaság. A tető alatti szelemengerendákon fészkelő, megállás nélkül röpködő fecskéket nézni jó, alattuk mászkálni, a guanójukat kerülgetni, már nem annyira. Mokasszinban mentem, amit később lerúgtam,mert megnyekkent benne a bokám, innentől mezítlábaskodtam. Szombaton András, az iskola alapítója előadásába a fecskék közbecsiripelnek, nagy a derültség, mikor mindig visszaválaszol nekik. Egy este még filmet is vetít, amire kevesen maradunk, A hős című kínai film az, és nem bánom meg, hogy ott maradtam. Más alkalommal tai-chi-versenyekről, gyakorlatokról egyveleget láthattunk, ezek a kínaiak csak úgy úsznak a levegőben. Később néhány edző tart bemutatót, és csodák csodája, a nagydarab, egyébként nehézcsontú fiú is szinte úszik. Na, ide kell elérni nekünk is...

A tai-chi arról szól, hogyan keringenek az energiák a testben, a csing pedig az alapenergia, ami az alsó tantienben lakik, s már a megfogamzott petesejt anyaméhbe kerülésekor létrejön. A nedves dolgokra tapad, ezért a menstruációval, spermával sokat veszít az ember ebből. De ha a férfi szerelemmel szeretkezik, mégsem veszít a csingből, mert az akkor elöl jön fel. A nő sose veszít csinget orgazmuskor, mert érzelemmel éli meg a szexualitást. Az sem jó a csing megőrzésére, ha nem él szexuális életet a férfi – de ezek bonyolultabb dolgok, nem tér ki rá az előadó, amúgy pedig sok tíz alatti gyerek is van, csak megzavarná őket.

A fecskés edzőterem régen istálló volt, ennek a végében alakították ki a későbbiekben az ebédlőt, azon túl meg a konyhát, itt is étkezünk. Nem annyira hangulatos, mint az előző változat volt, a teraszon. Meg persze át- meg átrepültek az asztalok fölött a fecskék, mindenki a tányérját leste.

A négy nap alatt itt evett ételek némelyikét itthon is megfőztem később, olyan finomak voltak. Az ebédosztás mint katonáéknál: mindenki a saját pikszisével sorba áll a kínai forma Lajos vagy a mackólány előtt, az pedig félliteres merőkanállal telemeri az edényt. A táborozóknak minden ízlik, csak Timi nyafog a spenótra. Egy elhízott férfi meglepetten meséli, mikor egy reggelinél szembe kerülünk egymással, hogy otthon húst hússal eszik, munkahelye is a húsgyár, itt meg milyen jól elvan „ezekkel a zöldségekkel”.

Ebéd után pihenő, erőgyűjtés fél négyig, aztán délutáni edzés. Bemelegítés címén az erősítő, nyújtó gyakorlatok egyáltalán nem könnyűek, a páros ügyességi gyakorlatokat, melyek az ellenfél szándékainak kifürkészésére vannak, sokan fölöslegesnek és unalmasnak tartjuk, csak a már néhány éve taichizók tudják, mennyire segítség lehet ez utcai támadások kivédésére. A támadó erők elvezetéséről szólnak ezek a mozdulatok, de ez csak sok-sok gyakorlással érik be.

„A Karcsi”, András, Laci és Sanyi, négy kiváló, szellemileg is felkészült edző közt oszlik meg a csoportokat, jár körbe és vigyáz, segít, irányít, igazgat. Az edzés második részében a formagyakorlatokat tanuljuk, sokszor ismételve, részleteire szedve a mozdulatokat, mozdulatsorokat. dsc00516.jpg

Vacsora után a fecskés teremben van edzés, de a kiadós étel nekem addigra még nem szállt le a köldök alatti szférákba. Ezek az edzések nem kötelezőek, de azért először én is bemegyek és hősiesen kipróbálom, de a hajoldozásnál csak a kaja jön fel. „A Karcsi” bemutatója inkább csak magának s a többi edzőnek szól, a túl nehéz, néha eltúlzott mértékű gyakorlatokat kevesen tudják csinálni. Amikor háromszor végigjárjuk az ötven méteres termet yang és jin lépésekkel, ez nálam beteszi a kaput, mert hiába nagyon hasznos, erősíti a popsit és a combokat. Angolosan távozom, másnap pedig be se jövök. És nem én vagyok az egyetlen, aki az egész napos edzések után ezt már nem bírja.  

Pénteken biorezonancia gépet hoz egy gömbölyded szőke nő, mikor kíváncsiskodom, elárulja, hogy ő is csak most tanulja. De tanulmányaimból nekem már ismerős, tudom, hogy a gép nem hazudik, kifizetem az ezer forintot, és lássuk. Érdekes dolgokat mutatott ki, de semmi újat nem mondott, mint amit már ne tudtam volna magamról. 

Szombaton szólnak, hogy 11-kor hastánc is lesz. Sok fiatal, akik nem ismernek, talán furcsállaná, elnyomom hát táncvágyamat, tapasztalatból tudom, hogy megfelelő ruha nélkül csak a csini-tini lányok hastekerése élvezetes. A büfében forralt bort kérek, amit aztán tarthatok a kezemben kinn ácsorogva, a helyiség előtti „dohányzó” szektort, vagyis két széket és kispadot elfoglalták a dohányzók. Hogy fér össze ez a sport a dohányzással…? De az ország különböző részéből összejött társaság fele csak testgyakorlásként ismerkedik itt a tai-chival. De bár inkább mentem volna odébb, mert az asztalnál megismert, zöldségeken csodálkozó korombéli férfi is erre tart, hozza a forralt borát, majd mesélni kezd. Eleinte élvezem, de éjfél felé már jó lenne, ha abbahagyná, alig állok a lábamon. De még mondja, mondja, fél kettőig, akkor végre ő is észbe kap, hogy másnap hétkor kelés van.    

Egy helyes harmincéves nő a pénteki edzésekre is rendszeresen jár, ide landroverral jött. Francia diplomata a férje, mesés gazdagságban élnek, mesélte egyszer Erzsike. Az első táborba karonülő és 2-3 éves gyerekével jött, de hogy ő nyugodtan edzhessen, hozott egy fiatal óvónénit. Az egyik emeleti családi szobát ők lakták. Erzsike meséli, hogy Moninak nincs azért olyan könnyű élete, szigorú a napirendje, 6 órai felkeléssel. De a gyerekeket máskor aztán nem hozta, viszont egyik októberben nem is kért bent ágyat magának. Olyan sátrat állít fel az udvaron, melynek falai Északi-sarki telelésre is megfelelnének, öltözéke is olyan, amilyen az űrhajósoké.

Ebéd után mindenki döglik a napon, nincs kedvem közéjük feküdni, ez az egyedüli két óra, amikor körülnézhet az ember a környéken. Föl is sétálok a hegyre az autóúton, majd a meredek úton lejövök. Élvezem az egyedüllétet, s bár a pihenőknek is igazuk van, kell az erőgyűjtés délutánra, én nem érzem fáradtnak magam, pedig lelkiismeretesen csinálom a gyakorlatokat. Talán épp ebben van ennek a tevékenységnek a nyitja: gyakorlatok közben vissza is jön az energia, amit látszólag belefektetünk. 

Másnap esik, ezért megint az istállóban vagyunk, ezúttal meditációs edzés is van, elmagyarázzák a qí áramlását. Mikor a yang energia felszáll, a felsőtest könnyűvé és lazává válik. A jin leszállásakor a láb nehéz lesz, kemény és olyan piszkosul fáj, alig lehet kibírni. Én is úgy érzem fél óra után, hogy összeesem, de ehhez nem lévén kedvem, inkább koncentrálok, hogy kibírjam. Timi viszont sírógörcsöt kap, és kiáll, az edző vigasztalja, leülteti. Ez ad erőt nekem kedvenc jelmondatom mellé: „kibírom akármeddig”. Gömböt formálunk, görgetünk a kezünkön, karunkon, két tenyerem között annyira érzem, mintha egy valódi labdát tartanék. És sokszor külön is érzem a saját energiámat, mint eleven mágnest.

Ez után a nyitást gyakoroljuk fél óráig, míg olyan könnyűek nem leszünk, mint egy fecskepihe a levegőben, lassúak, megfontoltak. Ez igénybe veszi a térdet, ezért kell sokat erősíteni a lábakat, combokat. Páros edzésóra van ezután, egy csupaizom, fiús nő a partnerem. Gerincnyújtó, csigolyakicsavaró, nyak- és lábizomnyújtó gyakorlatok egymás után. Az edzőfiúk járnak körbe, segíteni, magyarázni, nehogy baj történjen.

dsc00270.jpg

A sokadik tábor utolsó előtti napján jön rám az az érzés:  sok nekem a napi 8 óra, elég lenne három a nehéz edzésekből, a többit kirándulással, beszélgetésekkel, bármi mással tölteném. A térdem duplájára dagadt, iszonyúan fáj, már semmire nem vagyok képes, járni is alig, be is jelentem, hogy eljövök szombaton. Elszámolásnál rendesek, Berzsi nem is számolja az utolsó éjszakát, vacsorát, és a másnapi étkezések árát is levonja. Óriási szerencsém van, sikerül egy autóst szereznem, aki kivisz a buszmegállóhoz, különben nem is tudom, hogy mentem volna föl, majd le a hegygerincen odáig. 

Este több óráig áztatom lábfejem szódabikarbónás lében, mire sikerül sarkamon, talpamon a fekete bőrkeményedéseket levágni, de persze nem tökéletes, a bőrbe is beleivódott már fű, föld. Hiába szoktam meg már a karatén, később meg a hastáncon a mezítlábat, hiába esett jól a préri vizes füve, a föld szinte megette a talpamat.

Itt véget értek a kisterenyei, csentevölgyi táborozásaim, két év szünetet rendeltem el magamnak. Mikor újra visszatértem a tai-chihoz, Viking már önállósította magát, Boldogkőváraljában talált helyszínt a saját táborához.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Tai-chi

(Szulikó, 2012.09.10 14:15)

Igaz, hogy hosszú volt, de néha a hosszú dolgok a nagyon jók. Egyébként is lerövidítetten unalmas lett volna.

Re: Tai-chi

(isabel-eoldal, 2013.02.04 17:06)

már annyit rövidítettem rajta, többet valóban nem lehetett. Örülök, ha tetszett!

Taichi-

(Zalán, 2012.09.19 14:20)

Másodszor még jobb volt, mint először - olvasni...:-)
A könyveddel hogy állsz?

Re: Taichi-

(isabel-eoldal, 2013.02.04 17:05)

szia Zalán,
a könyvem áll egyhelyben, mert ezer dolgom van. Más ok: már unom a velem akkoriban történteket! ma MA van, annak akarok örülni, no meg a holnapnak, akár lesz, akár nem. És mivel állandóan lektorálnom kell még a meglévő jegyzeteket, "ehetőre" faragni, természetes, hogy újra visszacsöppenek a múltba, ez pedig mostanság nem ízlik.