Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Szlovákiai osztálykirándulás

1992-ben, nem sokkal azután, hogy visszatértem régi cégemhez, már egy nap szabadságot kellett kivennem, hogy idősebb lányom osztályfőnöke, Marika által tervezett szlovákiai útra menjek az osztállyal. A tanárnőnek ez is öncélú volt, régi tornatanár kollégáját akarta visszahódítani. A három nap mégis jól sikerült, Marit, Juditot, Melindát is vittük. Anikó egyik osztálytársnőjét csak Sefinek hívták. Ahogy a vonat elhagyta a pályaudvart, a lányok előszedték az italos palackokat. Sefi meg egy lány ott gyepálták egymást a fülke előtt. Közbeléptem: mit szólna édesanyád, ha ezt látná? Sefi a szemembe nézett kihívóan: anyám meghalt. Bocsánatot kértem tőle, átöleltem, ezzel megnyertem a szívét, nagyon jóba lettünk, később hozzánk is eljött, és mi is meglátogattuk, Rákoscsabán. Összeszedtünk neki csomó edényt, mert Anikó mondta, hogy nincs semmijük. Iszonyú kosz volt a házban, kérdeztem, miért nem takarít egy kicsit, hatalmas pókhálók jönnek le a plafonról, minden ragad. Nem ér rá, mondta, de nem haragudott rám. Törtem a fejem, hogy segíthetnék zűrös körülményeiken, de nem tudtam segíteni. Strichelt később a Mátyás téren, majd Spanyolországba ment, élettársa, gyerekei lettek.

Szlovákiába menet először Salgótarjánban álltunk meg, Salgó várát néztük meg. Új gépemmel rengeteg fotót készítettem, a bánya előtt a bányászokat is fotóztam, elkértem a címüket, és elküldtem nekik később a fotót. A kollégiumban a lányok még éjjel kettőkor is csinálták a műsorukat, az utcáról fölajzott helyi ifjak üvöltöztek föl. Próbáltam barátnői stílusban hatni rájuk, cigivel is kínáltam őket, ami eleinte használt, de Marika szerint semmi értelme, és később én is beláttam ezt. Mégse tudtam megérteni, hogy fekhet az osztályfőnök nyugodtan a szobájában, miközben a tanítványai az ablakon kimásznak a srácokhoz. Még később rájöttem, hogy ilyenekhez nem szimpla matematika tanár kell. Óriási szerencsére mindig normális hangon beszélt a lányokkal, akik a háta mögött jól kinevették.

Másnap busszal utaztunk Szlovákiába, itt csatlakozott hozzánk a tornatanár és az ottani iskola néhány tanára. Rögtön elővették a slivovicát, amitől Marika rögtön becsípett. Mivel én is ott ültem elöl, kínáltak, de nem kértem. Marika állandóan a fickóról susogott a fülembe: hát nézzem csak ezt a ványadt nőt, akit ez a klassz ember feleségül vett, hát ő nem százszor különb? ötvenévesen is milyen jól néz ki. Savanyú a szőlő, gondoltam magamban, mert pici gyereke volt annak, akit ő újra el akart csábítani. Előre láttam, ez nem fog menni, és nemcsak azért, mert a feleség legalább húsz évvel fiatalabb az uránál, a pasinak amúgy sem kellett soha.

Bajnóc várában megnéztük a csodálatos várat, ami Trianon előtt még a miénk volt, a Magyarország lovagvárai című könyvben is szerepelt. Nagy állványok közt botladoztunk be a várba vezető hídon, éppen restaurálták. Benn pompás szobákban aranyozott, faragott bútorok. Nem volt szabad fényképezni, de kívül sokat fotóztam. Aztán mentünk a szállásra, hegy tövében, patak és erdő melletti hangulatos panzióba. Kora estétől a patakban botorkáltunk, gyönyörű kék meg csíkos csigákat láttunk, meg is fogtam egyet, de a nyálkát alig tudtam lemosni még másnap is. A vad, védett orchideákból egyet hazamenekítettem, lepréselni. Sötét este volt, mire bementünk a panzióba, Marika félmeztelenül rohangált ki-be, várta, hogy kinyílik a tornatanár ajtaja, és mintegy véletlenül meglátva őt, újra beleszeret. Nekem is így nyitott ajtót, meztelenül, de a mellei elé kapva a kezét, mondogatta, „azt mondják, szép a mellem…”, meg kell adni, tényleg szép volt a korához képest, bár én sem panaszkodtam az enyéimre.

Este lementünk a presszóba pár szülővel, a tornatanár a feleségével nem volt ott, korán lefeküdtek a kisgyerek miatt. Marika szörnyen csalódott volt,  egyre kevésbé ragaszkodott fixa ideájához, hogy ő lenne való a tornatanárhoz. Becherovkát ittunk, mert szerintük azt feltétlenül meg kell kóstolni.

Marika később szörnyülködve bekopogott hozzánk, hogy az egyik lány rosszul lett az italtól. Igaz, közben ő is állandóan vedelt, de 35 évvel idősebb is volt, annyival több tapasztalattal.

Másnap útközben egy községben volt több szabad óránk, egy kirakat nélküli, cipőboltnak alig látszó üzletben vettem egy isteni fekete magasszárú cipőt, amit aztán több évig hordtam, azóta se sikerült olyat szereznem.

Hazafelé egy étterembe mentünk, szlovák juhtúrós galuskát enni, némi sör kíséretében, ami szintén isteni volt. A juhtúrós galuskát anyám meglehetősen elváltoztatva csinálta, ezért mikor kihozták a hófehér ételt, gyanakodva kóstoltam meg. Megjegyezve, anyám  receptje szerint is jó, ide is írom, hátha valaki szereti. A lereszelt krumplikat liszttel összegyúrta, majd hüvelykujjnyi nagyságúra szabva főzte ki, forró, sok pirospaprikával megszínezett zsírra dobta, és csak tálalásnál szórta rá a juhtúrót, esetleg némi tejfölt. Más receptek szerint a juhtúrót bele kell dolgozni magába a tésztába, a tetejére pedig csak tejfölt tesznek. Mindenképpen egészen kiváló, de nagyon nehéz étel.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.