Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Leipzig Open gyorsíróverseny

Az első meglepetés akkor ért, amikor megkaptam az elektronikus meghívót a lipcsei versenyre. A hírt újságoltam ismerőseimnek – nagyon meglepő volt a reakciójuk. Az egyik azt kérdezte, milyen díjat lehet ott nyerni, a másik: milyen hasznom van ebből. A válaszom: szellemi természetű e haszon, nem ér föl kézzel fogható haszonnal. A díj pedig a lipcsei meghívás.

Első nap - a Keleti pályaudvaron Anita, Manyi, Zsuzsi, Kitti már ott vannak, pedig én is korábban jöttem fél órával. Beszállunk az Eurocity üvegkalitkájába, ami büdös, áporodottra légkondicionált, de amellyel estére bécsi Westbahnhofra érkezünk. A lipcsei csatlakozásig két szabad óránkból fél órát vesztegetünk, hogy méregdrága kasztlikba gyömöszöljük útitáskáinkat. este-becsben.jpgLefotózok egy bronz kisfiút (a zsidó gyermekek elhurcolásának mementója), aztán kilépünk az éjfekete estébe és elindulunk. Edit néni még itthon szólt, hogy a Mariahilferstrassét feltétlenül nézzük meg, de senki nem tudja, merre van. Süvítő, hideg szél, kerülgetjük a csatornaépítőket, beszélgetek Manyival, aki a versenyen diktál nekünk, amellett a hálókabinban utastársam is lesz, tehát a köztünk lévő összhangot olyan mértékűre kell összehozni, ami a jövő megpróbáltatásaihoz feltétlenül kell.

A hálókabinba lépünk, szinte azonnal betelepszik egy fiatal férfi és elvackol a legjobb helyre. Ámbár, van itt olyan? Túltesszük magunkat a koedukáltságon, a tisztálkodási nehézségeket is megoldjuk a tenyérnyi mosdóban, mire visszaérünk, a fülke megtelik, lent egy család, felül még egy férfi. De az éjszaka nem ettől felejthetetlen. Sejtettük, hogy evésről szó sem lehet, még egymástól se férünk, a levegő is fogy, de aztán bekever a légkondi ide is egy kis vécélevegőt.

li-62-couchette-alias-szardiniasdoboz.jpgLipcséig nyolc órán át robog velünk az expressz, nem is sikerül aludnom, csak alfában vagyok: sejtjeimben érzem, merre kanyarog az expressz; néha mintha megpördülne a szerelvény, aztán a magasba emelkedik. A sínek sincsenek szinkronban, reggelre a bordáim közt érzem valamennyit a kavicsdarabokkal együtt, amikbe beágyazták; agyam hátsó felében két ország légkörének minden frekvenciája egyszerre zakatol. Aki nem ismeri a "couchette" gyönyörűségeit és a fotóról sem tudja kellőképpen érzékelni, hogyan érezhetnek a szardíniák, próbálja ki és vegyen egy hálófülkés jegyet éjszakára.

Másnap hajnalban kiszabadulunk fiókjainkból, a steward kávéspoharával a szűk folyosón egymást kerülgetve várjuk, míg ihatóra hűl a fekete, keserű folyadék, mely mellől a cukrot, tejszínt elfelejtették, ahogy a megrendelt vajaskiflit is. De úgyse tudnánk megenni - állva a kabinok melletti szűk folyosón? alattunk lassan fogy a sínút, az emberek folyvást jönnek-mennek, ha pedig 90 kilónál súlyosabb valaki, be kell lépni előle a kabinba.

Reggel 6-kor futunk be Lipcsébe, a fiatalabbak egy másik kupéból vánszorognak elő. Aa azt mondja, két órát kell a peronon töltenünk, a hotel csak nyolc órakor nyit. Ma tanácsára azonban elindulunk, legfeljebb a szálloda halljában ülünk, míg lesz szobánk.

Vier Jahreszeit - Négy évszak a neve szállodánknak, a parlamenti gyorsírók repülővel jöttek, már ott vannak. Mondják, nem sokkal drágább egy óra alatt a légkörben ideérni, csak korán kell lefoglalni a fapadost. Elegáns bőrfotelba süllyedek a hallban és mozdíthatatlanul szundítok, amíg délfelé elfoglalhatjuk nem kevésbé elegáns szobáinkat. Luxus, csillogás, a párnán kis ajándék. A tai-chi táborok tömegszállásai villannak agyamba e kényelem és luxus láttán – és persze a „cusett" friss élménye. De akármilyen fáradt vagyok, nem tudnék ágyba bújni, vonz a város, a látnivalók.

li-08-augustus-platz.jpgHárman indulunk sétára. Anita lábfájása ellenére szünet nélkül dumál: Augustusplatz, Operaház, bejáratánál ott a bohócnak öltöztetett oroszlán, átölelik a lányok. A 29 emeletes épület legfelső szintjén lesz a vacsorával egybekötött eredményhirdetés. Egy tízemeletes épület homlokzatán ott a bölcs latin felirat: Omnia vincit labor: a munka mindent legyőz. Két bronzszobor alatt oroszlán, mellette napóra.

Itt is felbontott kövezet, rakodógépek, építési kerítések, csakúgy, mint otthon. De: Budapest belvárosa sokkal szebb, mint itt bármilyen városrész. Goethe Múzeum, Thomaskirche – a templomból kijövet kéregető kéz nyúlik felém, előhalászok egy eurót, amit a koldus magyarul köszön meg. Fölkapom a fejem - a turisták kedvéért minden nyelven megtanulja a köszönést? lakása-pénze mindegy, hol nincs az embernek?

li-15-bach-szobra.jpgAztán Bach szobra valahol, a Nicolauskirche fehérre festett belső berendezése kórházi váróteremre hasonlít. Fényképezés itt, ott. Süvöltő szél, szikrázó napsütés – ahogy otthon.

 

 

 

 

Az Alte Nicolaus Kaffeebar galériáján capuccinót, hatalmas adag fagylaltot rendelünk. Hatalmas tányéron a gömbök, cseresznye alakú gyümölcsszem a tetején; külön csészében forró málnaröszti, magunk öntözhetjük a hideg, fenséges édességet. Kellemes ücsörgés, élvezetek csúcsa. li-24-vaniliafagyi-forro-malnarosztivel.jpg

Egy többszintes bevásárló áruházban veszek magamnak gyorsíró füzetet és ceruzát – nem mintha nem lenne, de kíváncsi vagyok a minőségére. Még egy pár cipőt is veszek, ami borzasztó olcsónak tűnik, csak később járásra nemigen alkalmas, de ez már csak itthon fog kiderülni. Később, a szállodai gyakorlásnál kiderül, hogy a füzet lapozástechnikailag alkalmatlan lesz a másnapi versenyen, hacsak nem tépem lapokra, mert a papírja határozottan jobb az idehaza kapható füzetekénél. Visszamegyünk a szállodába, Manyi másfél órát fáradhatatlanul diktál, de főleg a nagyoknak, én képtelen vagyok írni, abba is hagyom.

Mielőtt az ismerkedési vacsorára indulnánk, Manyi diktál egy órácskát, aztán szóba kerül, hogy meg kéne venni másnap reggelre a villamosjegyet, mert esetleg elromlik a megálló automatája és rohangálhatunk. Anita megbántottan tiltakozik: ő majd elintéz mindent!

Az ismerkedési est - A verseny házigazdái, egy kedves német házaspár jön elénk a hangulatos vendéglátóhelyen, a kommunikációt gesztikulációkkal, arcjátékokkal oldjuk meg, kivéve a nyelvtudókat. A hosszú asztalnál szemben a parlamentiek ülnek – gyerekes érzés fog el: lehetnék a kolléganőjük is, akár, ha sorsom nem dönt másként.

li-26-tronolva.jpgA vacsorára kért hal finom, de a felszolgálóknak nyoma vész, hiába szeretnék narancsos csokoládédesszertet, aztán már a számlát kell kérni, hogy időben ágyba jussunk, holnap hajnalban kelünk. Az étteremben álló hatalmas trónszékre azonban még fölmászunk, fotózzuk egymást. Sajnos, kissé sötét.

A habos-meleg paplan alatt moccanatlan alvás próbálja feledtetni a „couchette” élményeit. Hajnalban kelés, fél 7-kor az étterembe svédasztal. Sajnálom, ilyenkor sosem szoktam tudni enni, most mégis csipegetek egy keveset, főleg a gyümölcsökből. És a szükség legyőzi az illendőséget: egy magvas zsömlét szalvétába csomagolva a retikülömbe varázsolok, későbbre.

Hét óra körül a villamosmegálló automatája közül kettő csődöt mond, erőteljes az izgalom, hogy a harmadik megadja-e magát. Ezen múlik, hogy elérjük-e a 4-es villamost, amivel a külvárosi iskolába utazunk. (Akik szóltak, hogy előre meg kell venni, már elmentek az előző vilingerrel.) li-27-7-es-villamosozas-a-versenyre.jpg

Több mint félórás városnéző villamosozás következik, az egyre inkább ragyogó napsütésben jó nézni a várost, ami, mint bármelyik másik, mindegyikre és semelyikre nem hasonlít.

A verseny - Orkánszerű szél fogad az egyszerű iskolaépületnél, az út mentén bokrok nyitogatják rügyeiket. Szép. Rövid találkozón üdvözölnek minket a németek, majd osztálytermekben várjuk a verseny kezdetét jelző gongot. Anita anyásan futkos, szőlőcukrot, édességet oszt, majd diktál egy rövidet. Manyi megérkezik, ő is diktál egy rövid próbát.

Aztán lezajlik a hivatalos diktálás, begyűlnek a németek, halálos csönd uralkodik három órán át, míg mindenki megírja az áttételt. A parlamentiek másik teremben, saját laptopjukon írnak, igaz, jóval több is az írni valójuk, mint nekünk.

Ezen a versenyen az a szokás, hogy fokozódó tempóban egyszerre lediktálják mindhárom kategória szövegét, egy-két másodperces kihagyással. Akár ideges vagy dühös is lehetnék: az ötödik percben pár másodperces üzemzavarom menetrendszerűen megérkezett, ahogy otthon is, emiatt jó néhány szót kihagytam, megpecsételve teljesítményemet. De tovább írtam a  következő kategóriát is, megírom tehát annak az áttételét is. Hátha az sikerül! úgy érzem, azt végig sikerült leírnom. Kerek három órát adnak erre.

A többiek sorra elhagyják a termet, már csak egyedül én ülök itt és „őrzőm”, egy kedves német hölgy. Már régen megcsináltam az áttételt, csak egy-két kódomon vajúdok, hátha beugrik agyamba a megfejtés. Büszkén be is adom művemet azzal a biztos tudattal, hogy most sem arattam fényesebb sikert, mint otthon, amit tudtam, megtettem. Elégedett vagyok.

Kinn a kávéautomata mellől terel az iroda felé egy termetes hölgy, és egy pillanatig azt hiszem, grátisz jár mindenkinek egy kávé, esetleg egy pohár üdítő, szendvics. De tévedek, itt nincs vendéglátás, fél euróért kapok egy finom kávét. Lenn Zsuzsa és Kitti már türelmetlenül vártak: hol voltál ilyen sokáig? Visszavillamosozunk a városba. Este senki ne felejtsen el a 29 emeletes épületbe jönni, eredményhirdetésre és vacsorára.

Ócskapiac – Szétszélednek a lányok, én benézek néhány ajándéküzletbe, vásárfiáért, de semmit nem találok. Napijegyem birtokában kitalálom, hogy villamosozni fogok, megnézem a várost. Egy feliratnál: Messepark, ötletszerűen leszállok. Megörülök, egy régiségpiacon kötöttem ki. Nézelődöm, s csak azt sajnálom, hogy nincs elég pénzem, pedig itt gyönyörű népművészeti dolgok vannak. A helybéliek 3 eurós szekrénykékkel, asztalokkal a kezükben mehetnek haza – persze giccs is akad. Vásárolok egy euróért egy fából faragott kancsót, majd nosztalgiából egy megkezdett üveg 4711-est, a derűs árus szerint „Echte Eau de Cologne”.

   li-05-villamos-2.jpgZsákmányommal egy másik villamossal utazom a városközpontig, leszállok, de rögtön megbánom, mert a havas esőt viharos szél csapja arcomba, be kell állnom egy üvegkalickába. Öt perc után kisüt a Nap, berobog a 8-as villamos, amivel a Rosa Luxemburg sugárúton utazom tovább. A különböző számjelzésű villamosok más és más színűek és alakúak – ebben a városban számomra ez az egyedül különleges. A rendelkezésemre álló időt kiszámítva szállok le róla és gyalogolok vissza a belvárosba, közben kis parkon megyek át, ahol a tóban vadkacsák úszkálnak.

   oklevellel.jpgAz eredményhirdetés - A 29 emeletes toronyépület előtt, aminek sajnos elfelejtettem a nevét, várok a többiekre, akik nyilván erre jönnek, de jó ideig csak egy idős hölgy jön, aki valamiért nagyon ismerős. Követem hát, ne álljak tovább lenn, s egy elegáns étterembe érünk. Máris érzem, hogy a tegnapi vendéglátóhelyhez túl-, most pedig jelentősen alulöltöztem, persze senki nem szól. A német vendéglátók már itt vannak, addig elmegyek a mosdóba, közben bejönnek a mi lányaink is sorban, de a parlamentiek megint késnek, emiatt csúszik is a vacsora, ami után lesz az eredményhirdetés. Jók a magyar eredmények, az első tíz között van az öt magyar lány, a négy hivatásos parlamenti gyorsíró, magyar bajnokunk pedig, Zsuzsa két német után a harmadik lett. Ez az ő számára kicsit fájdalmas, mivel már nyert Leipzig Opent nemrég. Én a 20. helyre kerültem, Ki a 22. lett. Még utánunk is van helyezett, kicsit megvigasztalódunk. Vacsora közben Manyi elmondja, nagyon jó lett volna a sztenogramom, de csak a másodikat kellett volna áttennem, mert itt ilyen szabályok vannak. Néhány parlamenti ugyanezen dühöng, mondják is, hogy megkérdőjelezik az itthoni tájékoztatást.

Érdekes mozzanata az estének, amikor Zsuzsát és Manyit a németek felkérik egy egypercesre. Kicsit furcsának találjuk, mit akarnak ebből megállapítani, hiszen ha lát valaki egy embert írni, abból semmiképpen nem tudja leszűrni, mennyit írt le, de áttennie nem kell. Zsuzsi és Manyika megteszik ezt a szívességet.

A vacsora finom és dekoratív, s ami számomra derűre ad okot: az édességek is lavórnyi tálakon érkeznek. li-53-desszert-naranccsal-es-csokival.jpgA fotón bárány babbal a főételem. Kicsinek látszik, mégis elég. S végre a csokis-narancsos desszertet is megkóstolhatom. 

 

 

 

li-50-barany-babbal-burgundi-szosszal--grizzel.jpg

 

 

 

 

 

 

li-52-hogy-el-ne-guruljon-a-hogolyo-szorbet-malnaontettel.jpg

Valaki nem bírja megenni a citromszörbetjét, nekem adja. Ennyi idő távlatából pedig ki tudja, tán ezt a vanília-ribizli desszertet is én ettem...

li-51-capuccino-krem-ribizlivel.jpgMire evésnek-ünneplésnek vége, már fáradtak vagyunk, de jó darabon sétálunk egyet a mostanra kellemesre csöndesült estében. A vonaton a „cusettet” ezúttal csak egy árva férfiú osztja meg velünk, így egy kupéba tudunk szállni mind, akik vonatozunk. Eddig is sokat vihorásztunk a lányokkal, ezt folytatjuk most. Szerintük én mondok folyton vicces történeteket, poénokat, és ahogy Karinthy novellájában az osztály, a végén kínunkban-fáradtságunkban  már mi is mindenen nevetünk, hát van is ok rá, mert a felső ágyra kerülve néhányszor a mennyezetbe verem a fejemet. 

Aztán hamar itt a reggel, Bécs. Ezúttal mindenki kap vajat és zsömlét, a kávéhoz pedig cukrot és tejport is. Már másodszor lepődöm meg magamon, hogy tudok hajnalban enni. Aztán átszállunk az Eurocity-re, de már semmi nem inspirál jókedvű beszélgetésekre. Elfáradtunk. A vonat pedig szikrázó napsütésre fut be a Keletibe.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Lipcse

(Isabel, 2014.09.29 10:59)

köszöntelek skorpióként és titkárnő gyorsíróként is, kedves Rosa! legutoljára én is titkárnő voltam, onnan jöttem nyugdíjba.
Nekem is voltak álmaim, az érettségi után egyenesen gyorsírónak mentem az MTI-be. Azonban akkor épp azon gondolkozott a felsővezetés, hogy mivel bejött a magnó, feloszlatják a gyorsirodát. Ezért egyelőre fölvettek gépírónak, azzal az ígérettel, ha mégis marad a gyorsiroda, mehetek át. Maradt az intézmény - de sajnos, az élet menete nem úgy hozta, hogy odakerüljek, végül maradtam idegen nyelvű gépíró.
Leszámítva pályakezdő egy évemet, amikor valami miatt a versenyzés abbamaradt (férjhez mentem, gyerekem lett stb.), majd érdekes mód 35 év után kezdtem újra versenyezni, annak próbájaként, hogy vissza tudjuk-e szerezni a régi tudást. Vissza tudtuk. Aztán ez is érdektelen lett, már pár éve nem versenyzek.

http://szolohegyimesekkonyhakmindennapok.blogspot.hu/

(Roza, 2014.09.28 21:25)

Nahát, nem is gondoltam, hogy azon kívül, hogy mindketten skorpiók vagyunk - ami nem ritkaság:) - van még egy közös bennünk: a gyorsírás. Végzettségem gép- és gyorsíró. Képzeld el, én csak gyorsírni szerettem, gépelni nem annyira:) Mindig arról álmodoztam, hogy ha sokra viszem (25 évig titkárnő voltam egy, azóta már eltűnt vállalatnál), akkor lesz mellettem valaki, aki el tudja olvasni a rövidítéseimet és ő fogja legépelni...:)
Én, köszönhetően az idióta exemnek, ilyen neves versenyekre sosem jutottam el:(
Neked szeretettel gratulálok ehhez is, és itt azokhoz a sportokhoz is, amikről az írásaidat még csak átfutottam.

Gyorsíróshoz

(Zalán, 2012.09.19 13:55)

Telitalálat cikk! - ugye nyernék, ha azt mondanám, pont azok nem dicsérték meg, akik olvasták, mert ott voltak...