Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Hastánctábor Keszthelyen

Baj van, ha már napi 8-9 óra tánc megárt, morfondírozok a keszthelyi tánctáborból hazajövet, vánszorogva cipelve vadonat utazótáskámat, amibe kevés könnyű cuccot pakoltam, rossz időben úgyis egymásra veszem őket. Ennek önsúlya volt a legkevésbé tetemes az otthoniak közül, de vállam mostanra kisasszonyos allűröket vett fel. Végül elég volt egy hosszú ujjú póló és a bársonymellény, amit mindenhova hurcolok, akárcsak kispárnámat. Puha és meleg mindkettő.

Keszthely, 2003. július 27-től augusztus 3-ig  

Szállításomat ezúttal sem vállalta egy kóbor lovag sem. Végül is utálok muszájcsevegéseket folytatni és függeni bárkitől, aki nálam akarja bemutatni kaszkadőri tudományát. De így 6 órába telt, mire Keszthelyen a Mártírok útjai kollégiumba, a tánctábor központjába értem. És a szokásos kánikula, akárhova utazom az idén.

Nosztalgia fogott el a kollégiumban. Vanna még itthon kért, az ő szobájában aludjak, de most kiderült, hogy három másik lánnyal is megbeszélte ugyanezt. Egy munkanélküli rajzfilm-rajzoló Vekerléről odaszól a táborvezetőnek: rakd mellém! Kicsit meglep a kurta mondat, de jól elvoltunk. A 212-est csak éjszakára használtuk, s hajnali fél 6-kor véget is ért a pihenés, a szomszéd épületről periodikusan lezúdult több mázsa sitt-tömeg, a buzgó légkalapács is beindult.

Pesten naivan úgy gondoltam, eltütyörgök itt, mikor lesz kedvem, táncolok, benézek a boogie-woogie, salsa, hip-hop, afrodzsessz órákra, a nap többi részében úszkálok a Balcsiban, süttetem a hasamat. De a tábor hét napja alatt nem jutottam el a strandra, rá sem értem, hűvös is volt. Keszthelyt keresztül-kasul be akartam járni, Festetichék, babamúzeum, csigaparlament, panoptikum, marcipán- és bormúzeum. Nagy meglepetésemre viszont precíz órakezdések után kemény munka folyt itt. A szabadidő-terveket a napi munka illetve vacsora után, pihenés, buli helyett válthattam valóra, jórészt partner nélkül. Az ötnapos borfesztivál péntekén a vízparti fellépést elmosta a vihar, mászkáltunk szobatársam lányával, borokat kóstoltunk, tolnai faszobrász mester előadását hallgattuk.

A hétfőt kicsit részletezem, ilyen volt a többi is. Bár Pesten én Vannához járok a Trocadero Caféba, most kipróbáltam Mirt. Legelsőnek szólt, hogy szombat este bemutató lesz, tehát komoly edzésbe fogtunk. Nemigen vittünk fellépő ruhát, mindenki szedett magára valamit. Sötétkék tükrös szárongom fölé topnak másra használatlan fekete csipke kombinémat vettem föl, aranygyöngyös piros kendővel kötöttem a csípőmre, bulis érzet fogott el, és az illúzió megvolt.

A táncórákat egy vívóteremben tartották, egy dohos, penészes alagsorban, ahol omlott a vakolat, szobatársam, aki Mir koordinátora volt és itt inkább dolgozott, mint a táncot gyakorolta, mindennap fölmosott, de a műanyag padlózat nehezen száradt, a lányok panaszkodtak. Én a karatén megszoktam a mezítlábat, nem félek a felfázástól, hiszen nem egyhelyben kell állni.

Mir órája 11-kor ért véget, ekkor Vanna kezdte a sajátját. Belihegett, lerogyott egy székre: Lányok, szinte ingyen vettem fürdőruhákat! megrohantuk, ő meg sorra mutogatta a Triumph, Felina árukat. Óra végén rohantam az üzletbe, három bikinit spájzoltam, hogy itthon eladom őket jó áron, így is olcsón jut hozzá, aki megveszi. Tényleg el is adtam.

Vanna órája ebédszünetig tartott, loholtunk a kollégiumba. Meg is éheztem a reggeli kávé, gyümölcs és müzliszelet után, az ásványvizem is elfogyott. Fagyasztott vegyeszöldség párolva, rántott gomba, tonhal, sajt, gombás tészta, sajtos makarónit, rakott krumpli, hidegtál. Ez volt a vega étrend kínálata. A húslevest és a gulyáslevest ugyanúgy elénk rakták, mint a húsevők elé. Ehető, de felejthető ebédek 800 forintért, az ecetezett salátákért viszont sajnáltam a 650 forintot.

A szűk ebédidő elfogyott a délutáni edzésig, de ha jól futottam a két kilométert, még belefért a zuhanyozás. A lányok vizesblokkjai az 1. és a 3. emeleten voltak, szemrebbenés nélkül a 2. emeleti férfihelyiségekbe járkáltunk, fiúk úgyse voltak.

Fél 2-kor ismét Vanna volt 3-ig, ebbe belefért a már ismert „rapli” száma: fölcukkolta magát, úgy kiabált a gyenge teljesítmények láttán: „már százszor elmutogattam!” Igaza volt. A táncosok többsége fiatal, tizenöttől harmincig, négyen negyvenesek, ötvenemmel én és szobatársam vittük a pálmát, na és Vanna. A hastáncnál a has állaga és formája csak esztétikailag fontos, nem mérvadó. Anorexiások! szólította meg a soványakat, némi öngúnnyal. Semmi nem számít, csak hogy ki mennyire érzi magáénak a zenét, mennyire szeret táncolni. Rég futott be, sajnos azóta ki is futott profi táncosnő volt, aki bejárta a közelkeleti országokat a revűtáncosokkal, a vérében volt zene és tánc. Lihegőszünetekben mesélte a kalandjait. Aki nem érzi a zenét a testében, nem jut el sehová, ez volt az ars poeticája. De a legtöbb lány csak divatból járt ide, azt hitte, ha fölvesz egy táncruhát, egyenes útja van a karrierig. Hát, néha így is volt, de erről később.

Háromkor Vanna diliórájának vége lett, megjelent Mir. Maradtam kíváncsiságból, aztán kiderült, hogy az én alapozásom is hiányos. Délutánra terveztem a kastélylátogatást, a 21 éves Lu velem jött, nem volt kedve táncolni. Panaszkodott, hogy Vanna őt nem lépteti föl, igaz, furcsa álláspontokat képviselt a felléptetéseknél. Akik elmentek hozzá, ruhát csináltattak vele, fölléptek előbb-utóbb. Ha rendelnék én is ruhát tőle, felléptetne?

Most kíváncsian figyeltem. Szerdáig Vanna senkit nem válogatott be a szombati záróbulira, s éreztem, ha szólna, nemet mondok. Nincs fellépő ruhám, márpedig korom feledtetésére szép öltözet, szép haj, pontosabban paróka kellene. Ez volt akkor a meglátásom. De a táncosnő apró nüanszaiból éreztem, jobb vagyok sok lánynál, a gond csak a korommal van, de ez engem gátolt inkább. Jobbnak kell lennem, hogy egyáltalán meg merjem kockáztatni! Hiszen Vanna is csak táncos múltja és kapcsolatai miatt léphetett föl, táncosnőknél kegyetlen az idő múlása. Még a profikat is kinyomják egy idő után a színpadról. Nem is tettem ez irányban lépéseket, sajnáltam is a pénzt drága ruhákra és kellett volna paróka is. Műkedvelő előadásokon, barátoknak, házibulin mulatság, viszont egy mulatóhely inkább válogat botlábú fiatalokat.

Mir szerint viszont nyugodtan fölléphetek, lényeg a tudás. Ő alaposabban gyakoroltatott, Vanna csak eljárta a számot vehemens stílusában, aztán utánozzuk le. Én két és fél év után már sok mindent másképp csináltam, vadnak éreztem a táncosnő mozdulatait, mást éreztem ki a zenéből. Önállósítottam magam a trocaderói edzéseken is, de messze voltam egy önálló koreográfia kidolgozásától. Éreztem, hogy igazuk van, akik Vanna előadásait bírálták, bár mikor panaszkodva mesélte, miket mondtak róla: túl színpadias az előadása, azzal védekezett, hogy hiszen a tánc színpadra való! tehát színpadiasnak kell lennie. De láttam én igazi hastáncosokat is, akiket nem a röpdösés, száguldás a színpadon vezérelt, mozdulataik nőiesek, ízlésesek voltak, mások, mint amilyenek Vannáé. Mir mondta ki először, hogy a hastánc lényege a hódítás, fékevesztett rohanásokkal hogy hódít a nő? Elhatároztam, ellépek Vannától a nyár végén.

Az afrodzsesszt a helyőrség nagytermében tartották, a kastélylátogatás előtt bekukkantottunk. Aki győzte, részt vehetett, beletartozott a tábori költségekbe. Kemény bemelegítésüket nézve a kispadon is elszédültem, pedig hozzászoktam hasonlókhoz karatés és tai-chis táborokból.

A Festetich-kastélyban papucsot kellett a cipőre húzni. Az első néhány szobán átrohantunk, mert rossz volt látni a trófeákat, oroszlánok, medvék egyébként gyönyörűen kikészített bundáját. Zöldek ide ne jöjjenek! Bár tudtam, hogy a vadászat nem mindig feltétlenül mészárlás, dömpingben a hullabundák iszonyúak. A rengeteg keleti ékszer, ékkövekkel kivert ezüst övek, nyakékek, bokaláncok, kardgyűjtemény, egyéb csodadolgok érdekesek voltak, a koncertterem óriási, hibátlan tükre előtt percekig ámuldoztunk. A szobákat bársonyszerű anyaggal tapétázták, az ajtóknál ugyanott volt kikopva, mert a turisták első dolga, hogy belépésnél megsimogatják.

Szerda este gulyásparti címen a nagy fákkal körülvett tisztáson nagy bográcsot állítottak föl, de csak beletöltötték a konyhából hozott gulyást, hogy meglegyen az illúzió. A vegáknak gombás pizzát hoztak, de a konyha külön is adott franciasalátát, kaszinótojást. Nem lett volna rossz ecet nélkül! A fák alatti hosszú asztalokra ásványvíz és cserszegi fűszeressel, kékoportóval teli műanyag palackok kerültek. A gulyás után pogácsát kaptak a húsevők, persze annyi volt, hogy mi is megkóstolhattuk. Hűvös volt az este, több pohár vörösbor után sem melegedtem föl. Szobatársam többször erőszakosan kínálta a gulyást. A húsevők hihetetlen agresszívak tudnak lenni, azt hiszik, sanyargatjuk magunkat: hogy tudjátok hús nélkül megenni az ételt? Már-már bűnözőnek éreztem magamat nyolcadmagammal a százhúsz „normális húsételt” evő között.

Mir másnap azzal kezdte, hogy fellépünk a pénteki borfesztiválon, egy nap van az egyperces koreográfia megtanulására. A lányok diliztek, de gyakoroltak. Nem volt nehéz, és kereken egy percig tartott! Térden kellett kezdeni, s ezt 30-40-szer elpróbálni, kis idő múlva kiálltam: a térdemet nem adom, és könnyedén lemondtam. Kívülről jobban megnéztem, hát semmilyen nem volt még a századik próba után sem. Laikus szemmel nézve mutat, de értően nézve ronda. Ide kellett volna karácsonyfás öltözék is, bár akinek nincs, annak is össze lehet válogatni cuccot, mert sok lánynál több váltás is volt. Aznap Vanna is fergeteges órát tartott, meg akarta mutatni, mit tud, ha már nem kapott fellépésre meghívást. Félspárgáját én is hoztam vidáman.

Aznap ebéd után átbuszoztam Hévízre, ha már a Balcsihoz nem lehet odaférni, hűvös is van, a gyógyvíz legalább meleg. A 40 méter mély tóban úszkáltam egy órácskát, hanyatt lebegve néztem az eget. Miközben rohantam a buszhoz, már zuhogott, Keszthelyen is esett, ezért a parti  fellépés ugrott. Nyolc órakor aztán földerült az ég, a borfesztiválra tódultunk. Még föl lehetett volna lépni, a színpad ott állt üresen, nagy siker is lett volna a borkóstolóknál. De lusták voltak.

Addig csak a lányok meséiből ismertem, a szombati zárón megtapasztaltam, mit jelent teljes díszöltözékben órákig várni a fellépésre. Sokfelé láttam addig hastánc-előadást, láttam a tumultust, ami ezzel járt, nézőként is fárasztó volt. Sokszor egy órával később kezdődött az előadás, az egyes fellépések tolódtak, főleg versenyeken volt így. Lementünk most is már 8 órára a sportpályára, szobatársamat ették a szúnyogok, dühösen csapkodta őket: rád miért nem jönnek? Szaladj föl valamiért, amit magadra terítesz, biztattam, de nem mozdult. Ideges lehetett, mert rápirítottam vacsoránál. Mikor a pincér elénk tette a sültcsirkét, szóltam, hogy vegát rendeltem, rögtön vissza is vitte, társam azonban beleszólt: ezt nyugodtan megehetted volna. „Miért kell a másik étkezésébe beleszólni? ha megkívánom, megeszem, most nem. Én sosem firtatom, ki mit eszik.” Bocsánatot kért, de bánthatta.

Kilenc órakor sehol semmi nem volt. Nyolc óta itt ácsorgunk, húztam-halasztottam szükségleteimet, még vicceltünk is, hogy gyógyítja az inkontinenciát… Tíz órakor a tábor főkolomposa kezébe vette a mikrofont, de bekonferálásunk helyett azt javasolta, hogy bemelegítésként táncoljunk diszkózenére. Ekkor rohantam el, de mire két perc múlva visszaértem, épp mi nyitottunk, ketten voltunk nyitótáncosok, kétoldalt ellibegtünk, jöttek a fátylasok, a zene gyorsult, rázások, kígyó, hashullám, beledi. A környékről belátogatók, esetleges rokonok tapsoltak. Jött a többi produkció, jól szórakoztunk, főleg Vannán, aki utolsó fellépő volt. Nem az ő zenéje indult, próbált improvizálni, de pár perc után leállt, dühösen követelte saját zenéjét. A rendező nem találta, Vannát kiverte a veríték, ordítozott. Végre megtalálták a számát, már idegesen kezdte, néztük oldalról. Egyszerre azt hittem, káprázik a szemem: egyik melle kibukott a topból. Fölszisszenve reménykedtünk, hogy megfordul és visszarakja, de vagy nem érzékelte, vagy nem tudta, hogyan csinálja. Tíz méterről is jól látszott, ahogy mellbimbója meredezik. A helyzet tragikomikus volt, a nézők röhögtek, nekünk szinte fájt a látvány. Naná, hogy nagy tapsot kapott, és mi tapsoltunk a legjobban, de röhögve: Nagy voltál, klassz voltál! Mondja kijőve: jaj, lányok, a csöcsöm meg kijött! megigazíthatta volna, de talán piált előtte.

Ezután szükségét éreztem egy pohár bornak, ami pocsék volt, ezért egy újabb követte: legalább ártson. Beindult a tánc, volt mindenféle zene, sokan kívülről jöttek, mi aztán adtunk neki. Körbe álltunk, egy táncos beállt középre, egy-két perc után másik állt a helyére vagy csatlakozott hozzá valaki és párban táncoltak. Kettőig vagy háromig, akkor elég volt, fölmentem, zuhanyoztam, aludtam reggelig. Topánkám talpát itthon alig tudtam levakarni a kosztól, azt hittem, ki kell dobni, de úgy látszik, megérte az árát. Sok volt napi nyolc óra, pénteken este még külön is buliztunk néhány órát, persze tánc közben nem érzi az ember. Vánszorogtam, szívesebben ájultam volna a vászonlepedőre, de ki tudja, mikor tudok ide visszajönni.

Bár teljes ellátásra jöttem, csomó különkiadásom miatt a tábor belekerült 55 ezer forintomba. A kastélybelépő 750, a hévízi szintén, a fürdőrucik 6000, kávé, ásványvíz, gyümölcs, fagyi.

A Fő téri templom és végvár melletti sétáló utcából nyílik a pirinyó utcácska, gyönyörű, fából faragott parasztházban voltak kiállítva a babák. Én régi babakülönlegességekre gondoltam, de csak a népviseleteket mutatták be semleges bábukon, bár némelyik tükrözte a valóságot, olyan vad arca volt, mint igazi parasztasszonyoknak. Kijőve innen meglátok egy táblát: Csigaparlament, mit sem sejtve bementem, egy kétszázast megér. Nem bántam meg, óriási élmény volt! 28 millió éves pannon-tengeri csigákból ragasztotta drót alapra egy 1924-es születésű asszony, Miksei Ilona, 14 éven keresztül, be is került a Guinness Rekordok könyvébe. Monumentális, 2,5 méter hosszú, egy méter magas, a Parlament mása tökéletes pontosan, apró részletekig kidolgozva. A Panoptikumban Magyarország közel félszáz nagy egyénisége Árpád vezértől kezdve. „Szakrális szubjektumok” – ahogy Hamvas Béla jellemezte volna.

Vasárnapra megint 40 fok volt, így van ez minden utazásomnál, a szobából kivertek, de csak déltájban indult az IC. Sokba került, de megérte, gyors és kényelmes volt. Nem volt kedvem a már amúgy is tökideg Vannával és társaságával a váróteremben vircsaftolni, kimentem a parkba. Szobatársamnak ezer forintja maradt, hogy beszálljon valaki benzinköltségébe, egy társa viszi haza őt meg a lányát. A fejem alá tettem a motyómat egy padon, relaxáltam. Azt hitték, hajléktalan vagyok.

Itthon rögtön ittam két pohár Martinit, és zseniális ötletem támadt: paródiát fogok előadni a hastáncról valahol, valamikor, frenetikus sikerrel. Meg is írtam, de most már sehol nem találom. Hát, tán ez az írás is megteszi.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Hastáncos

(Vanna, 2012.09.19 14:09)

Drágám, én láttam, hogy jobb vagy némelyik fiatalnál, de te nem akartál tovább lépni. Persze én majdnem féltékeny voltál, hogy a végén lemosol a színpadról, azért nem biztattalak.