Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Erke-Marka

A középiskolában Erke hátul ült, Marka az első padban, négy évig két szót sem beszéltek egymással. A negyven éves érettségi találkozó után ismerték meg a másik történetét. Marka kapuja kinyílt Erke előtt, megvilágítva az övét.

A nyolcéves Erke egy őszi, szürke-borongós délután az iskola előtt busongott. Miért kellett átjönnie a másik iskolából, amit első év végére megszeretett? Ha a nővérét ki is csapták, átírták ide, miért kell miatta neki is bűnhődnie? Apján gondolkozott, aki a város másik felében él új feleségével, s ő nem értette, az apa miért nem velük van, ahogy más családokban. Már fázott, a nővére csak nem jött. Benn nem várhatott, ez iskolai szabály volt.

Egyszerre az utcában szaporodó sötét árnyak egyike megszólalt a feje fölött: vársz valakire, kicsikém?

Erke megrezzent, a hang fönt olyan bársonyosan apás volt. Fölnézett, s majdnem ki is szaladt a száján: apu! Mikor látta, hogy tévedett, feje visszakonyult, de hogy a varázslat maradjon, többé nem nézett föl, csak válaszolgatott: a nővérét várja. Gyere, sétáljunk, amíg nem jön, búgta „apa” fölötte, ő meg gépiesen odaadta a kezét. Míg beértek a sötét mellékutcába, a férfi arról beszélt, egy magányos kislánynak nem jó este az utcán, még baja eshet. De ne félj, én azért jöttem, hogy vigyázzak rád. Szüleiről, nagyszüleiről kérdezgette, míg el nem érték a sarkot, ott a férfi egy oszlop melletti bokor mögé állította, leguggolt hozzá. Erke furcsállotta, mégse félt, mert „apa” szerető szavakat suttogott, meg is puszilta az arcát: ha akarod, most én leszek a papád. Aztán már nem volt annyira jó, mert a szájára borult egy hatalmas nyálas kagyló, egy lapátkéz pedig a combjához, majd a bugyijába nyúlt.

*

Marka, teríts, apád hazajött, vacsorázunk! Ő rohant, majd fellökték egymást apával, aki akkor jött ki a fürdőszobából. Nevetett, amikor őt meglátta, keze már ki is nyúlt fejlődő melleihez, de mintha csak véletlenül. A korán fejlett kislány elsírta magát, az ebédlőasztalnál még mindig szipogott, miközben a tányérokat helyezgette. Anyja ránézett: mi bajod megint? de el is kapta róla a szemét, férje odalépett hozzá, s most az ő mellein húzta át hatalmas mancsát. Mi a vacsora, édesanyám? görgősen nevetett, az asszony zavartan rászólt: ne izélj már! A férfi széles jókedvűen evett, legeltette a szemét a családon, ami nem is volt az övé. A gyerekek apja néhány évig verte a családot, míg sikerült tőle elválni, ő ezután vette el az asszonyt.

Marka a húgával beszélte meg az egyre gyakoribb véletlennek tűnő apai simogatásokat, ami azért volt furcsa, mert néha kékre páholta őket a nagydarab mostoha. Hogy más családokban is szokás-e ez, egy lánytól se merték kérdezni, de az osztályból hazamenet egyszer Valka magától is mesélt. Őt az apukája annyira szereti, sokszor simogatja, játszik vele, csak azt nem mondta, mi ez a játék, majd zavartan elszaladt. Anyu megkérhetné, mondta a húga, hagyja őket békén, mert ők hiába húzódnak el, a férfi csak nevet, de a keze mindig ott van.

*

A saroknál bejövők feléjük néztek, de nem láthattak a fényről a sötétbe, elsiettek. A férfi ilyenkor fölállt, befordulnak-e, de közben fogta Erke száját, mikor azok elmentek, újra leguggolt. Erke akkor már félt, de ha mert is volna, nem tudott kiabálni. A nagy ujjak nyomása erősödött, a nyál beborította még az orrát is, aztán végre a férfi elunta a játékot, fölállt, a kerítés felé fordulva hosszan csorgatott. Erke csak állt, örült, hogy végre szabad. A férfi jó és engedelmes kislányának nevezte, kézen fogta, majd a markába nyomott egy forintot: nézd, mit adok neked. Találkozhatunk máskor is, ha a nővéredre vársz, jó? Az iskola előtt még üres volt a járda, a bácsi lehajolt, megpuszilta és integetve eltűnt.

Erke alsóteste égett, pisilnie is kellett, markában vizesre szorongatta a pénzt. Hirtelen az is eszébe jutott, hátha a nővére közben kijött és haza is ment? Akkor meddig várjon? De nem, mégis nemsokára kijött viháncolva, rácsapott a hátára, na gyere, te kis hülye! Erke nem is hallotta, fejében össze-vissza jártak a gondolatok. Mit csináljon a pénzzel, egy gombóc fagylaltot vegyen rajta holnap?

*

Marka anyja a mákos tésztához vágta a metéltet, mikor a lánya odasündörgött: anyu, szólj apunak, ne nyúlkáljon, rosszul érzem magam tőle. Mit mondasz? Az asszony nagyon is tudta, miről van szó, nemegyszer látta ő is a férje mozdulatát. Mikor Marka betöltötte a tizenkettedik évét, húga a tizet, úgy gömbölyödtek, mintha kukoricával tömték volna őket. A mostohaapjuk egyre többször igyekezett melléjük kerülni, s lapáttenyerével mindig eltalálta gömbölyűségüket. Anyja a lobogó vízbe szórta a tésztát, hangja remegését dühös támadással ellensúlyozta: és mit mondjak neki? nem törsz el, ha megfog, tudod, hogy nagyon szeret minket, nem verekszik, mint az apád. Igaz, a múltkor megütött, de nem kellett volna visszaszólnom. Ha megharagítjuk, elmegy, és egyedül hogyan tudnánk élni?

Marka valamennyire megértette anyját, hiszen mióta tavaly az új apukával megint teljes lett a család, az többször nevetett, mint sírt. Anya azért sem szólt, ha a férfi később, s kissé dülöngélve jött haza, mert énekelt, tréfálkozott, vacsora után meg gyors lefekvést vezényelt, tuszkolta be a hálószobába. Ha néha el is csattant néhány pofon, jó időre csönd lett. Őket nem bántotta, csak meglegyintette a hátsójukat, s néha odasusogott: te lány, de jó izmos lettél! megvesznek majd a legények. De gorombává vált a hangja, mikor folytatta: ha valamelyikkel szóba állnak, letöröm a derekukat, bizonyisten.

Markáék a fészerben beszélték, mit mondott anyu: ez semmi, nem kell törődni vele. Próbálták meggyőzni magukat, hogy a felnőtteknek mindent szabad csinálniuk, és más nemszeretem dolgot is meg kell szokni. Valkának igazi az apja, mégis simogatja. De valami bennük mélyen mégsem bírta elfogadni, boldogtalanul tipródtak tehát.

Marka másnap ordításra ért haza: inkább a lányodra figyelj, indul benne a nőstény, odanyomja hozzám magát, még szép, hogy megfogom. Mi van abban? mások a saját lányukat le is teperik, de abban is mi van? családban marad. Marka a vádra, hogy ő töri magát mostohája pocakjához, kimenekült a házból. Mikor az anyja etette a tyúkokat, ráförmedt: miattad kaptam én is, mit riszálod magad előtte? ilyen a férfi, neked is jó lesz tudni. Marka már sajnálta anyját, vörös szemei alatt a nagy kék folttal. Egyszer félénken megkérdezte a tanító nénit is erről, de az dühösen elküldte.

*

Hazaérve Erke gépiesen odaadta anyának a pénzt: egy bácsi adta. Az csak nézett rá világoskék szemével, aztán a nagymamával kérdezgették. Ő csak állt, nagyon fáradt volt, szeretett volna mosakodni, lefeküdni, legfőképpen megszűnni, mert a kérdezősködés növelte rémületét. Ha meg tudna szólalni, elmondaná, mi történt. Utána meg elmondhatná nagyapa játékát, hogy négyéves kishúgát a térdére fekteti, lehúzza a bugyiját, finoman paskolgatja a popsiját, miközben boldog arccal dudorászik. Nem szólt persze, mert nagyapa cinkosan intett neki, hogy ez titok, és Ágika nem sírt, nem akart menekülni.

A nagymama oldotta a már fájó csöndet: kislányom, sose szabad idegenekkel barátkozni, sem elfogadni cukrot, pénzt senkitől. Erke megjegyezte, de úgy érezte, az undorító férfinyálat sose fogja elfelejteni, nem tudja tisztára mosni.

*

Marka érettségi után férjhez ment, de csak a vallás mentette meg a házasságukat, mesélte negyven évvel később a duci asszony. Életéből kimaradt a szerelem, családja a gyülekezet, télen a cinkékhez beszél az erkélyen. Erke is felbontotta halálraítélt házasságát, a lányai is elköltöztek. Bár nagyanyja és anyja sajátos bánásmódot ültetett belé a gaz férfiakkal szemben, akik csak „azt” akarják, Erke eleinte hitt minden kapcsolatában, mindent megtett, hogy sikerüljenek, valami mégse stimmelt nála. Szép lány lett, sudár alakja, kék szeme, barna haja vonzotta a fiúkat, de amint megszerzett egyet, ki is dobta. Tizenhat évesen igazoltatás közben ugyanazt tették vele, mint amit Marka „apja”, de azt is csak azért mondta meg anyának, mert a rendőr másnapra berendelte az őrsre. Anyja felindultan tervezte, hogy ő is bemegy majd vele, de másnapra elfelejtődött. Anyja is félt, egyedül nevelte négyüket, nem kellett neki botrány. Ő még sokáig rettegett, mi van, ha a rendőrök mégis megkeresik majd, tán még börtönbe is kerül, mert nem ment ki az örsre.

Többször eszébe jutottak kicsapott nővére szavai: "Kitől félt, anyu! a kanoktól?" és röhögött. Hát ő is röhög csak a fiúkon. A vőlegényének elsuttogta, miért húzódozik, de az ingerülten rászólt: na, téged jól elrontottak. Azért együtt voltak húsz évig, de az ivott és nőzött, ő végre besokallt, kirúgta. Apja soha nem jött el, és ő sem ment el a temetésére.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.