Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Pusztavám kétszer

2012.04.16

A napsütés égetését egész idő alatt friss hűvös szellő enyhítette, nagy felüdülés volt tehát a sokdombos terület fái, virágai, bokrai között létezni, csak a néhol tanyát ütő darazsaktól kellett távol maradni. Társaságunk a megérkezés után kettévált, jó néhányan az első dombfal mögé mentek. 

Mi, elöl maradók, szinte egymás hegyén-hátán kalapáltuk a meredek falat, de túl sok érdekeset nem találtunk. (Ehhez megint hozzá kell tenni, hogy csak a saját leleteimről tudok biztosat.)

pusztavam-gizus-a-falon.jpg Lyuk vagy üreg a bányafalon (Dávid-fotó)

 

 

 

 

 

 

Az itt jellegzetes formájú-színű sárga kalcit ha elő is bukkant, elég megviselten, gorombán szólva „kutyadobálós” minőségben. De amely példányokon összecementálódott, fémesen csillogó, színjátszó kagylórétegekre rakódtak rá a félcentis piramis forma kristályok, az valóban szép, intenzíven irizáló.

Apusztavami-kagylok.jpg hatalmas ostreákból csak elvétve került elő egész darab, a többi töredékes. (A fotó Dávidé)

 

 

 

 

 

 

Az ujjnyi, bumfordi forma kis korallokból is inkább az innen számított felsőbb szinten volt több, a lefelé futó utak szekérnyomaiban, ahova a még föntebb lévő domb talajából eső mosta, szél gurította. Viszont ehhez vagy körbe kell menni az egész dombot, vagy fölmászni a morzsalékos talajú dombfalon. Én ezt választottam, s némi csúszásbemutató után sikerült.

pusztavami-banyato-gyula-zsike-erika-en.jpgAz első emeleten találkozom azokkal, akik már eleve ide jöttek. Egy kopasz domb van még itt, de abban is csak ugyanazok a kagyló-, csigatöredék és korallocskák vannak, ami lejjebb.

Valaki a tavat említi, erre fölkerekedünk és egy hátrafelé vezető úton odaballagunk. Jól szórakozunk, beszélgetünk egymással mindeközben.

(A képet Edit készítette)

 Kellemes, autózajtól és a civilizációtól szerencsésen elzárt hely. Két óra körül már tombol a kánikula, amit a szél sem enyhít jelentősen. A busznál állófogadást tartunk, esszük a magunkét, a más által kínáltat, locsoljuk torkunkat, arcunkat, csapkodjuk a szúnyogokat. A buszbelső iszonyú hősége enyhül, mikor elindul.

*

A nap második programjaként délután megyünk át a tatai Kálvária-hegyre (egykoron Márvány-hegynek hívták). Sokan nem jártunk még a Gerecse e geológiai bemutatóhelyén, hát egy csodálatos! A Kálvária-hegy régen többféle bánya volt, egyikben a felső-triász dachsteini mészkövet bányászták, aztán az erre a jura-korban rátelepült vörös mészkövet. Ősemberünk kovabányájának „bőségkosarából” ingyen ellátást kapott, ha kifogott otthon a vágószerszám vagy a nyíl.

tatai-geoparknal.jpgAz alsó bánya-udvart kortársaink szépen parkosították, ennek szélétől indulva élvezhettük hegyre vezető utunkat. Szívesen használnám a „visszasejtesedés” kifejezést, ahogy az ipolytarnóci idegenvezető, de míg az ő meghatározása az ottani tanösvény mellett időrendben felállított nagy sziklák megtekintésére vonatkozott, itt fordított irányban lenne érvényes, azaz a Kálvária tetejéről lefelé menet. (Dávid-fotó az idegenvezetőről, s néhányunkról)

Merthogy a legrégebbi kőzetréteg a hegy alapja. A 200 millió éves fehéres-szürke dachsteini mészkőréteg (melyet később útalapozáshoz bányásztak), a sekély tengeri lagúnák aljára ülepedett mésziszapból keletkezett. E rétegződéshez kapcsolódva a „sarokban”, a park és a hegy között kuksol a Megalodus-barlang, a benne található őskövületekről és a szívkagylókról, vagyis megalodusokról elnevezve. Szívfájdalom, de nem látogatható.

 Megyünk hát föl egy lépcsőn, az alsó és a felső bányaudvar közé, a 6 méteres vörös jura mészkőrétegen. Ez a Tethys nevű, földtörténeti középkor tengerének mélyebb övezetében 30 millió év alatt alakult ki, 1 millió év alatt tehát átlagosan 20 centiméter üledék rakódott le.

(Vicces elgondolni: egy év alatt szinte láthatatlan egy réteg lerakódás. A kis gonosz törpe, azaz kötekedő énem azt súgja, hogy a nulla szorozva 1 millióval még mindig csak nulla, ez a matematika egyik szabálya. De mindjárt adok őnagysága kezébe egy mikroszkópot, az majd befogja a száját.) A mészkő azért vörös, mert a szervesanyag-tartalom hiányzik, illetve magas vastartalomtól. Díszítőkőnek faragták ajtók, ablakok köré, vagy belső falak burkolására.

Az idegenvezető szájbenemfogva magyaráz, amiből keveset jegyez meg az aktuális turista, ennyi információt nehéz az agynak befogadni, ha közben ezer másfelé kell figyelni, leginkább a lábunk elé; a nekünk csapódó pillangókat, rovarkák elöl ugrálni, nézni az imitt-amott kőbölcsőjéből kandikáló vadvirágokat. A park felülről a leggyönyörűbb (és mennyit kell itt füvet nyírni, szól az idegenvezető, aki a létesítmény gondnoka is egyben).

Az ősember „kovabányája” a következő látnivaló, be is nézhetünk a régészek kuckába, ahol épp kecskemétiek és más vendégrégészek dolgoznak, kővel teli vödröket húzva fel, ürítve ki, majd eresztve le üresen az aknába. Mondják, hogy kapunk ám mi is ezekből a bordós-barnás tűzkövekből, ha kiérünk. Miből is áll az ősembernek oly fontos szerszám-alapanyag, a tűzkő? A tengerben élő lebegő (plankton) életmódot folytató radioláriák (kovavázas egysejtűek) óriási mennyiségű felhalmozódásából jött létre. Az itteni kőkori és rézkori emberek, bányát nyitottak, s innen látták el magukat, ha elfogyott otthon a kenyérvágó kés vagy a tűzgyújtó szerszám. Ha meg jöttek mamut pajtások, arra is megfelelő fegyvereket és eszközöket kellett előkészíteniük a kemény, élesen törő nyersanyaggal. Ezek a szerszámok, sőt az ősök bányászati eszközei is bemutattatnak a geoparkban szintén.

A felső bányaudvarban a sekélyebb tenger mészkőréteg-lerakódásaiban vannak alig 195 millió éve, a felső-jurai crinoideak (tengeri liliomok) és a brachiopodák (pörgekarúak). A kőzetrétegek őrületes tektonikus tevékenység miatt billentek ki eredeti, vízszintes helyzetükből, s a liász kőzetek lepusztított felszínére települtek a dogger kori vékony lemezes padokban rétegződött üledékek jelentős szögeltéréssel. Juj, de bonyolult volt, abba is hagy…

Egy csodálatos vörös mészköves platóra érkezünk, aminek természetes burkolatában mindenütt különböző nagy amoniteszek láthatóak. Kijőve innen mi is kapunk a közös ládából kovakő-ajándékot, majd lesétálunk, de előbb érdekes dzsumbuj jön. Vonulás előtt szólnak, hogy rá ne lépjünk a növendék bambuszokra, amik az óriási bambuszok lábainál kuksolnak. Innen kikanyarodva megnézhető, miféle gömbsátrakban van a szegény (vagy szerencsés?) régészek szállóhelye.

A geopark fogadóépületénél vezetőnk kaktuszgyűjteményét nézhetjük meg, sőt vásárolhatunk is bármennyit a tüskésekből vagy a pozsgásokból. Nagy csiszolt vörös kőlap is eladó hatalmas amonitesszel a közepén. Megemelem, aztán visszateszem, hiába olcsó, nem hoztam magammal targoncát.

Befejezésül még egy pici geológia: a Kálvária-dombot fiatalabb kőzetrétegek (agyag, homok és kavics) ölelik körül, melyek a pannóniai beltenger üledékei, vagy a Duna hordalékából maradtak vissza. Persze ezt nem feltétlenül az utak szórására kell érteni, amiben azért így is találni szép dolgokat, csak keresni kell.

Ódeszép, ódeszép, ideakárholnapvisszatérek felkiáltások hangzanak el, hogy a napok, hetek múlásával újabb élményekben lehessen részünk, egy további látogatásig feledtetve Tatát, és az itt látható gyönyörűségeket. Hát, majd, ha lesz rá idő, energia stb.

orgona-augusztus-13.jpgEz a szinte megszólaló fotó nem ide tartozna, de nincs hozzá külön kirándulás, így mutatom hát be az előző napon Gánton talált orgonát. Mivel nekem jelenleg nincs fotózási lehetőségem, elhoztam magammal, hátha lesznek vállalkozók. (Vizes műanyag bölcső védte a megpróbáltatásoktól.) Többen is fényképezték, de csak Dávid fotóján volt dátum, ami bizonyítja, mennyire "elkésett" ez a gyönyörű, illatos virág. Lehet gyönyörködni, példálózni: ismét hosszú ősz lesz!

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.