Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Polgárdi-Szárhegy 2013

2013.06.25

 

Ásványklubunk minden hőségre elszánt kis csoportja most mégsem a mesebeli római kincsek után kutat e verőfényes júniusi délelőttön, Magyarország devon mészkövet ma is szorgalmasan kitermelő bányájában. (Melyet őseink, igaz, az irodalom szerint is csak feltehetőleg – mészégetésre hasznosítottak.) 

(További tanács Olvasónak: a dőlten szedett szavak szakmai puskából erednek… például ez: „… mind a kristályos mészkövet, mind az ólomércet (magas ezüsttartalma miatt) már a rómaiak is hasznosították…” Na ugye, innen a Seuso-kincsek színezüstjének alapanyaga...

 

  polgardi-005.jpgKincs most is van, ha a dúsérc ki is merült a múlt ezred közepén, azért más csodákat is rejt e hely: a variszkuszi regionális metamorfózis eredményeit. El is indulunk utána, nem először, nem is utoljára. Becses társaságunk évente megfordul a polgárdi bányában, s mindenkor más formájában találja azt, a folyamatos tevékenység alakítja.

Legyezőt, víztől csöpögő törülközőt, széles karimájú kalapot pakolunk a hátizsákba a bányákban máskor is szükséges kobak és kalapács, véső, tengernyi nylonzacskó, csomagoló újságpapír mellé. Előző este a szolgálati meteormókus június legvadabbul tomboló kánikuláját jósolta e szombatra, az enyhülés majd csak másnap következik be. Bezzeg.

Addig is ki kell bírni, hogy cudarul izzadunk már a bányához érkezvén is, pedig alig kilencet ütött el az óra. Még a flóriáni indulás előtt Ferink hasznos ismertetőket osztogatott: tisztességes (és becsülendő) szándéka, hogy mire a bányába érünk, mindenki mindent tudjon, persze nem a régiek, a húsz-harminc éve mindent tudók. Vannak új tagjaink is, akik esetleg kevésbé hallottak a devon mészkőről, és a – mily bűbájos maga a szó is: az andezit propilitesedéséről. Meglátjuk, mondta a fáma (a nagyapám szerint a vak ember…).

Túl a bányaporták elengedhetetlen csahosainak üdvözlésén, az útkezdet bal oldalán színpompás kőrakás szúrja szemünket: tündöklő almazöld és hófehéren szikrázó ásványok kisebb-nagyobb-legnagyobb darabjai véletlenszerűen összehányt lerakatába vetjük azonnal magunkat. „Ez még kifelé is itt lesz!” szól egy jó tanács azoknak, akik tán azt hivék (s hallok is ilyetén morfondírozásokat), hogy be se kell menni, van itt minden egyhelybe… meg akarják szedni magukat rögvest diopszidból, hószín kristályos mészkőből, valamint gránátos szkarnból (ami kontaktmetamorf, azaz érintkezéses átalakulás nyomán keletkezett).

Magam is ott hajolgatok pár percig, föl is kapok egy kis szemcseméretű, xenomorf vagy hipidiomorf alakú kristályokat tömörítő tenyérnyi hófehér kristályos mészkövet. Amely, ha majd metamorfizál, szép márvány lehet belőle. Az egész rakás ilyen almazöldekből áll, s van mangán- és vasdúsulás is, a fémércek feltehetően a kalcitba épültek be.

A csoport, tartva jó szokását, mindenfelé széled-szalad, legtöbbjük meg se áll az aktuális bányaszint aljáig. Én s újdondász társnőm még az út kétoldali rakásainál nézelődünk, vizes törölközőmet máris a hátamra-nyakamra terítem, kesztyűt húzok – munkára, dalra készen.

Aztán rátalálok (később kiderül, az egyetlen ilyenre, tehát nyugodtan mondhatom: „A” sziklára), melynek kobakjára borsókőből nagy sapkát horgolt/kötött/sőt/merkelt Természet anyánk, messziről legalábbis annak látszik. Otthon felejtődött az óriásfejet megörökítendő fotógép, pedig érdemes lenne lefotózni, mielőtt hozzálátnék vad, romboló, mondjuk ki, szégyenteljes munkámnak. Legalábbis most utólag, mikor e sorokat jegyzem, tűnt a munka rombolásnak. Tán úgy kellett volna hagyni, ahogy rátaláltam, később múzeumban elhelyezni, többek látására. De tudom, ha nem én, más verte volna szét… ami aztán be is igazolódott.

Egy, csak egy leány (én) van talpon a vidéken, vagyis közel s távol senki, magamra szorulok… Kitörlöm szememből az izzadságfolyamot, majd percenként lerepülő fejű kalapácsommal nekilátok, a fejet háromütésenként visszahelyezve a nyélre. Háromnegyed óra múltán szép darab borsóköves szilánkok lesznek enyéim, némi anya-mészkő-zettel alátámasztva. Már majdnem én is metaszomatizálok, mikor abbahagyom, ráocsúdva a meggyalázott óriásfejre. Így talál rám társnőm, megosztom vele a zsákmányt.

Szakad pórusainkból a víz, társaink után indulunk. Lent, a bánya egy sarkában (mögötte kanyarodik el balra a fal s az előtte tornyosuló föld- s szikladombok) többen kotorásznak, találtak is már mindenfélét. A szakirodalom szerint jórészt gránátokkal dúsított szkarn található itt, mely darabokat – egy vidám tanács nyomán – ha otthon sósavban áztatunk, eltűnik az alapkőzet, s megmaradnak a gránátkristályok. (Húsz százalékos ecet is csodás eredményt produkált néhány éve. A kísérletet nem fejeztem be, milliméteres gránátok szerteszét nem gurultak szét tehát – csak egy, tengeri szivacsra emlékeztető lyukacsos darab vidított, valahányszor ránéztem.)

Több szkarntípus is megtalálható itt, de mindegyiket itt nem beszéljük át, erre idő és mód sincs. (Lehet tanulmányozni a kapott papíruszt!) Kérdésemre, miszerint epidotot talált-e valaki, nemleges a válasz. Nekem egy szép darab van itthon, akitől kaptam, állítólag itt találta. Íme, balra… ilyet kellene keresni.


epidot-polgardi2.jpgRengeteg a mangándendrites mészkő, különösen a vörösek dekoratívak. És opál is van, nem akármilyen: szép krémsárga, illetve tojáshéjszín (bár ez is mindig vita tárgya, a tojáshéjszínek erősen különböznek egymástól! őseim szerint a barnát kell venni, lányom, a fehér hamar  zápul – volt ennek alapja?) De, gyűjtésünk szempontjából a szín nem játszik szerepet.

A bányászok drótketrecekbe rakodtak már több tízkilós tömböket, nyilván továbbszállításra. Ezek jó része a már tárgyalt „pöttyös” szkarn, melyek ugye a szépnevű kontaktmetamorfózis utókorra hagyományozott maradványai. Odébb már változik a „mező” színe, de ezen írás részére az sem fontos, miből áll össze. Vezuviándús leletet senki nem dug az orrom alá, társaim lerakatai is nagyjából az enyéimhez hasonló leleteket mutatnak.

polgardi-damoklesz-080405.jpg

 

 

E fotón a bányafal tetején ingó kő a jel arra, mennyire kell vigyázni, fal alatt sose állj, falra ne mássz. Ha ez a nagy szikla elindul lefelé, még a kobak sem véd!

 

 

 

Opált keresek, mígnem kontaktmetamorfózisba kerülök az egyik ketrec mellett heverő, jó ötkilós darabbal. Szerencsére nem én, hanem csak a szikladarab alakul át, kezem nyomán. Az alap mészkő, rajta sok ismeretlen ér ág-bogaz el, de a lényeg: több helyütt borostyánsárga, máshol csíkban különféle sárga színű opál díszlik rajta. Ha nem lenne ily meleg – és ha nálam lenne hű gurulós hordárom –, nem haboznék, a követ érintetlenül beleraktároznám, hogy otthon nap mint nap gyönyörködhessek benne. De csak egy hátizsákom van, melynek alján ráadásul hatalmas rés tátong, feltehetőleg szintén kontaktba került egy kővel, s metamorfizálódott. A nap is könyörtelenkedik, nem akarok nagy súlyokat vinni, kiélem hát e szép darabon is agresszivitásomat. Ami megbocsátandó, legalábbis elnézendő tulajdonsága az ásványolónak. Az agyba-főbe kalapácsolás végső eredménye a kezdő fotón látható: az ásványok lemosása után, kissé vizes állapotban örökítettem meg leletegyüttesemet, jobban előjönnek így a színek.

Fél kettő a visszaindulásra tervezett idő, vánszorgunk vissza hát egyesével. Borsóköves óriásfejem színhelyén embereket látok nyüzsögni, oda is kiáltok rögvest, megtalálták-e, de már látom is. Egy izmosabb kalapács végső ütéseire szét is repül az egész szikla. Hát legalább nem kísért álmaimban az általam tropává tett kőfej.

A képen, mely a bevezetőnek egy kinagyított része, jól felismerhetőek a borsóköves darabkák, sárga opál, az almazöld diopszid, a „pöttyös” a gránátos szkarn, a többi meg az, ami. S mi lehetséges az írás szerint: „vasas-mangános erek, fészkek, bekérgezések, átitatódások ásványai: goethit, hematit, birnessit és piroluzit…” Az alsó fertály középtáján limonitos-goethites képződmény, nagy üreggel, amit feltehetően kalcit tölt ki. Fogsornak szoktuk becézni az ilyet, ha felülről ráütök, két olyan szép darabra esik szét, melyről már világosan lesz látható a minőség. És akkor tán kiderül, van-e még benne táblás barit is.

Egy lemezes, rőtbarnán csillogó darabot majd be kell vizsgálni, mállottnak tűnik, ugyanakkor kézben fogva nem morzsálódik. Goethit anyagú álalak, (pszeudomorfóza) is előfordul, nem is ritkán, ahogy olvasom itt. Lehet azonban, hogy vasas-mangános metaszomatózis érte, ami vegyi átalakulást jelent.

polgardi-004.jpgKalcitból nem gyűjtöttem sokat, nagy, oszlopos kristályú darabok voltak ugyan, de jelentősen szennyezettek, nem is túl szépek. Szinte csak ezt az egycentis kristályos középbarna kalcitot hoztam el, mely mangándendrites kőzeten ül, bár utóbbi kevésbé látszik. Fölötte szép darab, majdnem fehér, vajszín opál. Az összlelet „gránátosára” helyezett szárnyas rovar pedig egy acsa, amit azonban nem itt, hanem már délután a Velencei-tó partjának füvében találtam, palacsintaevés közben. Ki tudja, mi érte, hogy potrohának jó része leszakadt. Csodálatos példány, főleg mikroszkóp alatt!

A Velencei-tóhoz rendőri felvezetéssel érünk, ami jól jön, mert valódi nyüzsgés, igazi strandhangulat van már ott, rézbőrűek millióival. Hogy ennek nyoma is maradjon, Giz kék betűkkel mondja el, hogy volt: „… nem találtuk a strandot, és előttünk állt/igazoltatott egy rendőrautó, odamentem hozzájuk és elmondtam : Kérem segítsenek, ezzel a busszal a Tóbíró strandra szeretnénk eljutni, de nem találjuk az utat. A Szolgálunk és védünk  kedves képviselőitől a válasz: Jöjjenek utánunk, odakísérjük Önöket !!!! Még hozzáteszem, hogy a fiatal egyenruhások feltehetően nem tanultak közlekedésrendészetet, mert figyelmen kívül hagyva az 5 t tiltótáblát, bementek. Ha észreveszik, tudhatják, böhönc buszunknak kinn kell stoppolnia. Vártuk, észreveszik-e, hogy elmaradtunk. Észre is vették, vissza is jöttek, aztán, ismét Giz szavaival: Egészen a strand parkolójáig kísértek minket, és még arra is volt lehetőségünk, hogy óriási buszunkat a parkoló mellett elhelyezzük (odabenn a parkolóban egy autónyi hely sem volt.

A víz 27 fokos, s bár átlátszatlanra fölkavarodott, isteni lenne az úszás, ha elférnék:  egymás hegyén-hátán úszkáló, beleugráló, fröcskölő sok ezer boldog ember töltötte itt szombatját. A művelődés is természetesen itt történik, labdával, kellemes megbeszélése a korsós/üveges/tányéros olvasnivalóknak. Nagyon bánhatja, aki ma nem jött el!

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.