Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Nagybörzsöny, Rózsa-táró terv, aztán jórészt gyaloglás

2012.04.12

Most, hogy néhány példával illusztráltam múltbéli természetgyaloglásaimat, érthető, hogy nem ijedtünk meg Gizus intelmeitől, vidáman és dalolva fogtuk munkára kecses lábainkat a cuki ásványokkal kecsegtető Alsó-Rózsa-táró meddő felé.

 

 

     A buszon kétszer is kiolvastam a kapott tájékoztatót, s igyekeztem magamévá tenni a rejtelmes és hangzatos ásványneveket. E papír a kirándulást követő délelőtt itt fekszik előttem két másik ásványazonosító tankönyv társaságában, puskának.

 

 

     Visszatérve a Nagybörzsönybe – nemcsak a mostani emlékezéstől, hanem valóságosan is szép.  Eleinte egy összetartó karaván baktatott a faluból kifelé, de mint a reggeli köd, hamar oszlani kezdett, végül a foghíjas menet vége már nem látta a menetelők elejét.

 

 

      Lábainkba gyűltek a kilométerek, beértünk a fák alá, meghallottuk-pillantottuk a vékony kis patakot. Alkalmi legyezőmet, az ásványkilóknak szánt kemény szatyrot billegtettem izzadt képem előtt, mert ki tudja, miért, nehezen bírom az arcomba csapódó milliónyi legyet, szúnyogot, darazsat, mifenét. Lehet, hogy csak rám jöttek nagy szeretettel, mert senki másnál nem látok hasonló cirkuszi mutatványt. Talán egy panyókán vállra vetett csákány kelt hasonló érdeklődést.

 

 

      Nekem mindig meg kell állnom valamiért, hol egy érdekes felirat, hol egy még nem látott vadvirág, a messziről integető piros ribizlibokrokat pedig meg kell dézsmálni. Egy kevés poros pókháló az egyes szemeken csak jót tehet az emésztésnek. A szép kékre festett utcai vízcsap a délutánra nézve megnyugtató előrejelzés.

 

      Nem állítom, hogy az idő múlásával erőltetett menet lettünk, de éppen mikor azon gondolkodtunk, hogy kicsit leülünk az út partján és lelógatjuk lábunkat a mélyben csordogáló patakra, a többiek egy éles kanyarban hirtelen eltűntek, majd azonnal heves kalapácsolás vette kezdetét. „Végre megérkeztünk a Rózsába! de miért látnak neki azonnal, nem éhesek, nem fáradtak, nem akarnak egyet pihegni  a nagy feladat előtt?” A másik oldali fás benyílóban parkoltunk le Marival, és rögtön ki is neveztük női szakasznak, a beérkező lányok sorra meg is szállták. Ráérősen reggeliztünk, vajas-sajtos szendvics, két főtt tojás per fő, egy doboz koktélparadicsom, majd kalapácsunkkal felfegyverkezve munkába indultunk.

 

      Csak akkor láttuk s tudtuk meg, hogy ez még messze nem a Rózsa-meddő, csak egy omladozó fal, ócska kőrakásokkal. De épp azért szimpatikus, mert sok mindent találni benne, épp csak nem kukorékolunk a tetején.

 

      Időt rabló reggelink büntetése, hogy csak öt perc marad a turkálásra, mégis van ajándék, egy arzenopirites ásvány és egy rozsdabarna gömböcske gipsz kristályokkal a közepén. A beazonosítást nem bízom a véletlenre, a szakember orra alá dugom, nekem csak az a feladatom, hogy megjegyezzem – mert persze ceruza és papír megint otthon maradt. Na meg lusta is vagyok.

      Felkerekedünk, átgázolunk a patakon, az erdő mélyén óriási gombák kacsingatnak. Majd egy, több év egymásra rakódott avarrétegeitől süppedős párkányon óvatoskodunk, jobbra a domboldal, balra a patakba szakadó lejtő. Két egész lábfejnyi helyünk van a menetre, ami elég, ha figyelünk. Egy kies helyen majd mindenki leparkol, csak néhány igyekeznek tovább, „a Rózsa-meddő még odébb van, ahol a nap besüt”, száz méter kábé. Csak száz méter? hát akkor én is elindulok, a többiek kidőlt fákra telepszenek. A nap sok helyen besüt, de az áhított cél csak nem akar közelebb jönni, kisvártatva visszafordulok tehát a kies helyre, majd Mari-hozta görögdinnyét falatozva kővizsgálatba kezdek. Több hatalmas kő kívülről is csillog, de ez csak nyálkás csúszómászók gaztette ásványosok ellen. A csiganyál pompázatos szivárványszínben ragyog, egy idő után könnyedén megkülönböztetjük a valós ásványoktól.

 

      Kisvártatva találok egy galenites-pirites andezitet, de lehet, hogy arzenopirit, bizmut is van – vagy egész más - a sorra szétvágott rozsdás bunkók belsejében, kívülről pedig be van hintve ezüsttel-arannyal, sűrűn, pontszerűen, homogénen, tömötten, fennőtten-bennőtten, pikkelyesen-halmazosan-vaskosan-lemezesen. Darabig csúszkálunk az ásás nélkül is leszakadni akaró partfalon, majd lemászva a vízben lelek néhány érdemleges darabot, majd jóllakottan javasolom, hogy aki akar, szép kényelmesen visszagyalogolhat velem, gombákat, vadvirágokat vizsgálgatva, patakmedernél piszmogva. Sokan hasonlóan határoznak, mert úgymond, itt semmit nem lehet találni. Ami azt illeti, ezt azok mondják, akik állva, semmit nem csinálva keresgélnek az erdő félhomályában. Pedig munka nélkül nem mindig terem ásvány.

 

 

      Az előbbi kőrakásig szép az út, bár a légytámadások sűrűsödnek, ellenük a küzdelem egy másik legyezőnek kinevezett tárggyal sem mindig sikeres. A gombák is meglettek, sárga tinorut és piruló galócát találtunk Zsikével, aki gombaismertető tanfolyamot végzett és nekem is tart egy rövid változatot. A piruló galóca húsz percig főzve ehető, de én nem próbálom ki, ahogy nem szeretem a gombát, ő se szeret engem nagyon. 

 

      A kezdetben már említett kőrakásoknál újólag letelepszik a társaság. Terepszemlére indulunk, csodálatos szép szedret találunk, ami lupéval vizsgálva azonban nem hótiszta és több apró rovar is megbújik benne. Bár nagyítós vizsgálatot nem végzek másholi étkezéseim előtt, itt emiatt érdemes, mindenre ráteszem a nyakamban lógó lupét. Egy elholt bogárka is ilyen vizsgálat alá esett. Hoppá! Épen maradt hasán, a fejecske s a tor között csodálatos fémfényű bordó, barna, zöld, sőt püspöklila, mint egy szép ékszer vagy hogy a témánál maradjak, pont mint egy kalkopirites vagy covellines vagy bornitos borítás. Ásványra fordítva: a „nyaka” szfalerit, a tor kalkopirit, a potroh bornit, és persze a szőrös lábacskák is hasonlóan fémesen irizálnak. Tudtam, hogy a rovarvilág csodálatos, de ennyire? Egy idő után az arcom körül nyüzsgő apró legyeket is kapdosom, hátha sikerül górcső alá venni, még izgalmas is lenne a legyezgetés.

 

       Majd összeszedek néhány alkalmas követ, letelepszem az árnyékban és munkához látok. A patakparton szedett kavicsaimat is átnézem, és persze hogy mást mutat éles napfény alatt az a kő, amit az erdő sűrűjében gyönyörűnek láttam. Néhányat elajándékozok, többet szétdobálok.

 

 

       Itthon újra olvasgatom a tájékoztató papirost és azt kalkulálom ki kezdő fejemmel, hogy a sejtelmes szkorodit, ferberit, hübnerit, drávit kivételével nagyjából az összes többi ásványt sikerült köveimben beazonosítani.

 

 

       És most következett újra a hét kilométeres gyaloglás a faluban veszteglő buszunk felé. De közben jót beszélgetek társaimmal, így ez is élvezetes, a láb pedig meg is szokja, ha meg nem is szereti, mindenesetre a gyaloglás végén falábbá válik, így már csak rakosgatni kell. Mikor beérünk a falu terére, ahol majd buszunkra szállunk, egy telefonfülkében hatalmas halom üvegcserepet találok, persze ez az a fajta üveg, ami összetörve sem vág. Hirtelen ötletből összeszedek egy zacskónyit, jó lesz majd az akváriumba.  

 

meneteles.jpg Judittal gyalogolok itt, a sorban a negyedik vagyok, a szalmakalapos. Milyen szépen fegyelmezett a társaság...

 

 

 

 

 

 

       Nem tudom, milyen befejezés lenne itt a megfelelő. Baromira elfáradtam! nemcsak azért nem ültem le a túra alatt, mert mondjuk nem értem rá. Mindazonáltal kellemes és nagyon hasznos volt ez a nagybörzsönyi kirándulás. Jó néhány embert eddig csak látásból ismertem, most kissé összehozott, közelebb kerített bennünket egymáshoz a jó levegőn, lombok alatt töltött idő.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.