Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Mexikóvölgy

2012.04.16

E kis névmagyarázat-nyomozás után megpróbálom érzékeltetni, rám milyen emléksziporkák ragadtak a november elejei kiruccanáson.  

Szürke, de enyhe idő volt, ez (is) mindenkit jóleső melegséggel töltött el. De a felhők később sem tűntek el az égről, a szél is erőteljesen fújt minden nyakvédő alá, átmosta a füleket. Jó szolgálatot tett tehát kalap, kobak, kapucni, egyéb fejfödő.

mexikovolgy-saraban.jpgMegtermett, jó modorú-indulatú bányavezető szegődött mellénk és egy tapodtat nem tágított mellőlünk, mikor szétszéledtünk, sem, közben intelmezett: húsz méternél közelebbről ne közelítsük meg a mostanában robbantott falakat, mert a megmozgatott kövek még nem helyezkedtek el véglegesen. Ha megfogadjuk a tanácsot és megsaccolva a húsz métert, távol maradunk, nagyjából a sártengerben dagonyázhatunk napestig. Odaérve azonban láttuk, hogy a falak előtt nagy kőrakások vannak, itt tanyáztunk aztán, miután sikerült kimászni a sárból.

A bányában a megszokott látvány: munkagépek, egy útnak nevezett széles tér, tele pocsolyával, a tér két oldalán vörös kőrakások. Sokan máris telerakták az első húszkilós hajléktalanszatyrot különböző méretű bányatojásokkal. Aki nem vette föl azonnal az otthonról hozott kesztyűt, vagy tán nem is hozott, törölgethette furton a kezét a nadrágja ülepébe. Vörös maszatos kezekkel ellehet az ember több órán keresztül, csak akkor van baj, ha szélfútta orrocskáját törölgetnie kell, hamarosan az indiánok győzelmi maszkjaihoz lesz hasonlatos az orcája. Én itt nem gyűjtöttem egy jérceszülte bányamonyt sem, egyrészt fölszedték előlem, másrészt nem akartam kesztyűmet már az első percben pocsékká tenni. Pedig akkor még nem is tudtam, hogy néhány nappal később a klubnapon úgyis kapok egy ilyen tojáskát grátisz, jeles ásványoló zseninktől.

De maradjunk Mexikóföldön. A szélestalpú edzőcipők, turistabakancsok, egyéb cipellők pillanatok alatt vörös kérget öltenek, a nadrágok alja szintúgy, a nazca-vonalazott talajon jeti-nyomok teremnek mindenfelé. Mélyszánkázás elkerülése végett a továbbiakban a kőrakások szélén egyensúlyozok, bokámra vigyázva.

A közelemben lévő szentendrei elszántak kevés érdemleges kalcitot lelnek, én pöttyözött kövekre találok, amolyan nagyítós-markazitos fizimiskájúakat. Vizsgálódásom ebben ki is merült, nem lévén megfelelő szemüvegem, a kapucni minduntalan a szememre esett, bal bordám is erősen akadályoz a lehajolásban, pedig ásványolás anélkül nem leend.

Amúgy a bánya látképe szép, de ezt inkább későbbi fotókon látni, felülnézetből: olajfoltok, pocsolyatavak, falak.

p1010041.jpgZaj, kiabálás tereli össze a népet a bányaudvar elején, megyünk a felső szintre, itt semmi nincs. Ellenben az udvar távolabbi tájékáról kiabálnak, hogy egy barlangocskában találni csodálatos dolgokat. A két fél nem érti meg egymást, a vezető viszont mindenáron el akarja követni a hegyremenetelt, mivelhogy ott tekintélyes kilátás van. Kilátás nagy leletekre, vagy a környező településekre, hegyekre, miegymásra?

Mivel a csoport csak egyszerre hagyhatja el a terepet, mind a harmincegyőnknek össze kell gyűlnie, de ez nehezen sikerül, és logikus, hogy kik váltak köddé. Névsorolvasás nincs, az emberek számolatlanul követik egymást. A felfelé menet húzós hátizsákkal, egyéb motyókkal, és csak nem akar vége lenni. Az emberek elhagynak, közben morgolódnak, minek odamenni, a végére. És mire megérkezünk, a kilátás is eltűnik, óriási ködpára ereszkedik le a horizontra.

Sziklán kínálkozik egy ötkilós kalcittömb, szétvágom, s egy rózsaszín, réteges kalcit szeletet teszek el, utána már alig látni a lefelé vezető utat. Néhányan maradnak és találnak barna kalcitokat. Az én példányom azért különleges, mert pont ilyen még nincs. Kínálgatom az arra jövőket kalcittömböm darabjaival, de igen fanyalognak. Egy emberrel együtt keressük a lefelé vezető helyes utat. Közben derülök, mert bazaltnak nézte a mészkövet.

Múlik az idő, az alsó szint barlang közeli részén embereket látok. Kérdezem Ert, hány az óra, érdemes-e még lemenni, hogy úgyse találjak semmit, hét fél kettő, kettőkor pedig zárórája van a mai kirándulásnak. A pára egyre jobban eluralja a levegőt, metszővé is válik, az eső még jobban nekiered, a szél befújja a szemöldök alá. Úgy néz ki, itt mindjárt hóesés lesz, megkeresem a buszt. A többi ember is szállingózik lefelé, mutogatják, mijük van. Szép példányokat szedtek össze kalcitból, cseppkövekből azok, akik értenek hozzá, mit hol kell keresni. Én, táskámban a sárgadinnye nagyságú kalcittömbbel, elégedett vagyok. Az idő ellenségessé válik, jó bebújni a buszba. Hazafelé lehet filozofálni azon, mi a jobb, nyári kánikulában izzadva kurkászni vagy eső utáni sárban gázolva ugyanezt.

Ezen írás híven tükrözi mexikóbányát élményemet: amilyen ő volt, olyan az emléke. Várjuk a következő túrát, jövő héten Csobánka.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.