Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Ismét keszeg - nyilazós végkifejlettel

2012.04.12


Sok napja, egyenesen több hete esős az idő, dagonyásak a fölázásra hajlamos talajok. Bográcsozós-kavicsozós-bolondozós szombatot tervezett a csapat, amilyet már tavaly is fergetegesre sikerítettek. Igaz, én nem voltam ama kirándulás részese, ezért nincs is itt róla írás, de a többiek nagyon dicsérték azt a napot. Mit tegyünk, az ideit elmosta az eső, szervezőink Keszegre kértek, kaptunk is belépést, nem is bántuk meg, mert Keszeg megint újat hozott.

Mint szinte minden kőkutatási napot, ezt is rövid könyvtárlátogatás vezette be, még odautazásunkat megszakítván egy útszéli műintézményben. A helyi lakos férfinép szintén sokat adhat a kultúrára, kilenckor tele volt a kis helyiség (meg füsttel is, ami a kultúrához elengedhetetlen). Néha érdekes ismeretségekre lehet itt szert tenni, most például fényespiros arcú öregúr mutogatja agancsos botját, később már kínálja is potom pénzért. Egyikünk megveszi tőle, ezt látva megkérdem én is, van-e még ilyesmi eladó. Mondja vidáman a bácsi, van otthon, bár a botja még nincs lelakkozva. Megegyezünk félig-meddig, hogy délután ugyanide kihozza.

Aztán megérkezünk a jól ismert bányaudvarra. Két helyes "bányaember" jön aztán velünk, egész idő alatt ott is maradnak. Lelőhelyet mutogatni, tanácsokat adni, mindenféléről beszélgetni.

kalcit-keszegrol-patos.jpg Egy bányában sűrűn robbantgatnak, ilyen merényletek után mindig változik a bánya képe. Sokan le is blokkolnak a friss robbantás helyén, de én a buszról megláttam egy csillogó sziklát, most elsőnek odamegyek, mi van rajta. Mi más lenne, mint kalcit, szelek is belőle jócskán a zacskómba, otthon már fogytán a keszegi készletem. Amíg a zacskó meg nem telik, a helyen le is ragadok. Hápé jön arra, s mutatja, hogy az udvar fordulójában nagy kalcitokat találok, ha akarok. Öreg sziklák, köztük sár, víz, rekettye, de fölmászva a nagy kövek közé óriási "pátos" kalcitokat látok a sárba ágyazódva. Szép tisztát szeretnék, a focilabdányi darabokat kisebbre szabom hát, könnyedén megy is. A szép lapok a természet által tükörfényesen vannak megcsiszolva, megcsúszik rajtuk a napfény. Ha a vékony lapokat írás vagy bármi fölé tesszük, s alatta a dolog duplán látszik, akkor ezt nevezzük a híres izlandi pátnak.

 Bányászaink jönnek fel a platós kocsival, leszállnak, egyikük a gyűjteményét mutogatja, van abban mindenféle, amit ebben a bányában lelni lehet, leszámítva a fluoritot. Sajnálkozik is az ember, hogy eddig olyat még itt nem talált, de ha mondjuk én találnék, szólhatnék neki. Csöndben somolygok nemlétező bajuszom alatt, mert fluoritot itt évek óta keresünk, de mindenki azt mondja, hogy ő még nem talált. Én is csak egy húzós árért vásárolt példányt tartok a vitrinemben.

markazitgumo3.jpg

Markazitgumók, sajnos, elmosódottan...

 

De szépek a gyűjtemény borsókövei is, utóbb kerestem én is ilyet, bár nem túl vérre menően. Csak néhány lepusztult sziklát láttam a gömböcskékkel bevonatolva, portól, más szennyeződésektől csúfosan, és sajnos, tapasztalat, hogy ilyeneket szinte lehetetlen fehérre tisztítani. Aragonittal, sem sávozatlannal, sem sávozottal (réteges) idén nem találkoztam, a tavalyi baritlelőhely szürke sziklacsoportját sem találtam. Ellenben az emberek most előre hívnak, egy palás kőzetet okádó falrészhez az udvarról fölvezető kanyaros út felénél. De nagyon kilúgozott ez a falrész! némelyik palalapon levéllenyomatokat, sőt  piritet illene találni, de kurkászelődeim egy megművelhető lapot sem hagytak elérhető magasságban, a falra fölmászni pedig nem illik. Amit elértem, mások által ott hagyott szürke lapokként, szétrongyolva hevernek, ép pala sem igen van már, pirites még kevésbé. Tavaly a szürke palában ilyen forma markazit- és piritgombócokat gumókat találtunk, mint ezek itt oldalt. (Lett aztán piritesem, egyik ember jóindulatúan félretett nekem egyet, a buszban adta oda.) 

 Nekem mindenféle kalcit tetszik, ha szépen meg van pucolva. Az alanti kép régebben készült, mikor még dőzsöltem a kalcitokból.

keszegi-kalcitok.jpg

 

     Vizespalackomért kellene visszamenni a kiinduló helyünkre, de még megnézem, egyik fiunk mit művel: félig fölmászott a falra és mint parasztgyerek a talált madárfészket, szemlél egy üreget.  Odalődörögvén rákérdezek, mi az ott, lelkesen beavat, sőt nézzem is meg. Melléje mászok, hát jó 40 centi átmérőjű lyuk van ott felnőtt ujjnyi gyönyörű kalcitcsúcsokkal kibélelve. De ahogy csúnyán mondják, ez csak mutiba készült, mert ahhoz, hogy a csodálatos geoda onnan lejöhessen, óriások vésője-kalapácsa kellene, az is biztonságos létrakajütből használva.

Kicsit odébb egy másik falnál ugyanilyen testhelyzetben látok egy társunkat, de ő sem boldogul a "fészekkel", kis idő után ott is hagyja. Tőle pár méterre piros-fekete csillogást veszek észre embermagasságban. Közelebbről, kis rosszmájúsággal, salakos formák, ezért lupéval is megvizsgálom, s elém tárul a valóság. Színes goethites darabok, gombostűfejnyi gömbjei a szivárvány minden színében pompázóak. 

 Délre változik az ég képe, a felhők odébb álltak, vehemens munkába fog a Nap. Ha Szél úrfi nem szól közbe, hűsítve lankadatlanul a levegőt, megint jön a hőguta. Buszra szállva átköltözünk a bánya második emeletére, hogy ott is körülnézzünk, másféle leletek után. Kiszálltunkban valaki azonnal az árnyékot keresi, ebből tudom, hogy nemcsak engem éget annyira az egyébként éltető égitest. 

Első nézetre csak mangán vagy vas-"befolyásos" sziklák heverésznek erre, aztán találunk gyönyörű sárgán irizáló-csillogással bevontakat is, amin a bevonat messziről narancsmártásnak tűnik, közelről viszont, lupéval megközelítve az bizony kalcitréteg. Az apró sárga kristályok annyira sűrűn ágbogazódtak, hogy a napsugarak összevesznek rajta, emiatt szórnak csillogó szivárványszíneket. Egy ilyen sziklát ver szét Miki a nagykalapácsával, nekem is jut belőle egy tenyérnyi. De, hogy egy vékony réteg szépségért ne kelljen hazahoznom a félkilós követ, munkára fogom időnként fejét vesztő kalapácsomat, és hála istennek sikerül púpos hátát egyenesre faragnom, súlya is egyharmadára csökken.

Leletek még, másoknál: kb. 2-3 cm élhosszúságú  kalcitcsoport olyan összeállításban, mint egy labda fele. Borsókő, pirit, szép, de inkább mikroszkóppal élvezhető méretű leveles (sárgás, rózsaszínes) barit, kalcitból zöld, rózsaszín, sárga, többféle kristályformában.

Ezután jön, ami még nem volt! és ez nem közhely: a nyíllal való játszódás valóban aznapunk ajándéka lett. Tudtuk előre, mert a bányaemberek már reggel fénylő arccal beetettek a délutáni nyilazás lehetőségével. Ők egy ideje foglalkoznak e szép sporttal szabad idejükben, most nekünk is lehetővé teszik a gyakorlást. Fél kettőkor indulunk is a bányabejárathoz, ahol egy homokfal előtt van elhelyezve a lőlap, ezen próbálhatjuk ki tudásunkat, mégpedig nemre-s-korra való tekintet nélkül.

keszeg-2011--9-.jpgEgyesek kezében egészen jól áll a nyíl, s meglepetések is vannak, ki mennyire ügyes. Nőtársaink dicséretére szól, hogy a fiúkkal legalább fele-fele arányban jól teljesítenek, elsőre is. Eredményeket nem ír senki, nem is mérjük, a közepébe pedig egyőnk se talál bele, még a bányamester sem. De ez a levezető másfél óra szórakozás megkoronázta a napunkat. Még ilyet, vagy hasonlót a jövőben is kívánunk magunknak. (A képet egy társunk készítette.) 

 Természetesen a jogos és menetrendszerű kultúrprogram sem marad el az egyik országút menti nemes intézményben. A nap nyereményeihez tartozna a szarvasagancs-nyelű sétabot is, az üzlet mégsem jött létre, ugyanis a bácsi nem volt ott. Ezt ugyan csak a buszból láttuk (illetve nem láttuk), de nem akartam sem a buszvezetőt, sem társaimat feltartani, hogy én belül is megnézném. A nap folyamán szépen lebeszéltem magam az agancsosról.

Ó, minden jövőbéli kirándulás legyen ilyen kellemes időjárású, sikeres és családias!

(huszkae)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.