Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Gánt, a vörös bánya

2012.04.17

gant4.jpg

Az időjárás mostanában annyira változó, özönvizet kánikula követ, aztán fordítva - fentről lefelé tehát, vagyis esernyőtől gumicsizmáig föl kellett készülni, és nem ártott egy vízhatlan csomagolású váltócucc is. De buszunk közel sem volt tele, sajnálhatják is, akik a meteorológiai előrejelzések miatt maradtak otthon, mert a bezengett égi állapotok a mi kiránduló területünket elkerülték. Szeret tehát bennünket nagyon ott fönn az a bizonyos nagy Valaki. A felhők csak jöttek-mentek, de nem gyűltek vészjóslóvá, délutánra pedig teljesen el is tűntek. De nem cipeltem hiába nagy piros ernyőmet, ha eső ellen nem kellett is, a nap ellen jó volt, mert otthon felejtettem a sapkámat.

Képtelenség leírni azt a vizuális élményt, ami már a Harasztosban ért minket délelőtt. Ugyan az előző esőzések miatt igen fölázott a bauxitos talaj, de nem volt olyan nagyon mély a sár, hogy elsüllyedjünk. gant2.jpg

Megérkezve a bányához, Pétől megtudtuk, hogy balra gipsz, aztán kalcit, középen pizolit, aztán gipsz, meg ilyesmi. 

Szerteszéledtünk megint, én egyenesen a bánya bal kuckába igyekeztem, és itt nagyon sok olyan palát találtam, melybe fúrócsigák ágyazódtak. Voltak különálló tengeri herkentyűk is, ezekből csak néhányat találtam és szedtem, aztán továbbálltam, pizolit után kutatva. Ezt az érdekes elnevezést az gant-feluton-harasztos-es-banya-kozt.jpgemberek mindenfélének értették, volt tipp krizolitra, pláne krizotilra, aztán a nap folyamán többször tudatosították, hogy mi is ez a pizolit. Kis vasas gumók… de helyesek. A neten borsókő asszociációját találtam.

Déli egy óráig időztünk csak a Harasztosban, ami egyébként – nem titok, a neten mindenhol megtalálható – OV édesapjának tulajdona, és érdekes dolgok olvashatók róla, ha beütöd a Gánt nevet a keresőbe. gant-pataknal.jpgDe ezen írásnak nem ez a dolga, a társaság fele visszabandukolt az országúton veszteglő buszhoz, ami átvitt minket a Gánti Bauxitföldtani Parkhoz. De előbb még az országúti patakba mártva cipőtalpainkat, sikerrel megszabadítottuk az agyagos felrakódásoktól. 

Csodálatos vörös dombok, kis bányatavak látványa fogadott minket a Bagoly-hegyen. A belső bánya egy részletét megnézhettük a bányamúzeumban, az udvarról pedig leláthattunk a külszíni bányába, majd le is mehettünk a bánya bezárása után kialakított földtani tanösvényre. gant-muzeumbelepot-veszek.jpgEzen sétálva a felső-triász dolomithoz és a rátelepülő bauxithoz kapcsolódó jelenségek kísérhetők figyelemmel. Gyűjthettünk is a szerteszóródott bauxitos kövekből, lilás-fekete vas-oxidos bekérgeződésű kövekből, de a bányatavak szélére guggolva a faunát is közelről láthattuk: helyes pinduri békák, a vízben „félkész” békák: ebihalak, sőt fél mutatóujjnyi csibort láttam, ahogy két hátsó lábával villámgyorsan úszik. Az unka csodálatos hangját én nem nevezném kuruttyolásnak, inkább ahhoz hasonlít, amit mi gyerekként sokszor csináltunk, mikor nyelvünket a szájpadláshoz illesztve gurgulázó hangokat adtunk ki. Az ezzel való kommunikálást a keleti népek is szívesen használják. A flóra pedig mindenütt nagyon szép, csodásan viruló vadvirágok élénkítik az ember hangulatát. p1010064.jpg

A leírás tengeri, foraminiferás mészkövet és márgát is ír, de én ezekkel nem találkoztam, mert valószínűleg a felső rétegben találhatóak.

Azért kaptok most oly rövid leírást, szerencsétekre, mert ahogy az elején is jeleztem, leírni képtelenség, a szépséget helyben kell megtapasztalni. Aki tehát még nem volt ott, nem bánja meg, ha beteszi a jövő tervei közé Gántot.gant-005.jpgturritella-ganti-palaban.jpg

 

 

Gánti mindenféle kövek, a másik képen pedig egy turitella palában

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.