Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Csobánka, a sávos homokkövek egyik hazája

2012.04.16

Jó időt ígértek fentről is, a meteormókusok fellegvárából is, az előző napok is napsütésesek voltak, LM meg is gondolta magát, pedig szerdán még azt mondta, ő nem dagonyázik, ha nem muszáj. De szerda este a Kosztolányinál még úgy esett - mit esett, ömlött! -, hogy nehezen hiszi el az emberfia, másnapra a felhők eltakarodnak, s a nap kitárhatja önmagát mindenki felé.

Szombat Budapesten még minden reményünk megvolt a szép napra, Pomázon azonban kaptuk a képünkbe a nyálkás-velőtrázó nedvességet, vattakabáton, két nadrágon is áthatolót. Na de még kilenc óra sincs, a nap csak most ébredezik, szellő úrfi ásítva filozofál, szétfújja-e a tájra telepedett vastag párát. Reménykedtünk.

Csobánka főterén Giz, mintegy véletlenül, a helyi polgármestert szólította le, aki annyira örült a budapesti ásványos csapatnak, hogy hazarohant a községet bemutató könyvért, majd aláírva a klubnak ajándékozta, néhány képeslappal mellékelve.

Aztán nekivágtunk fölfelé, de nem ám gyalog, hanem úriasan, két-három kocsival, aki fölért, visszament a lenn maradtakért. A gyaloglás sem maradt teljesen el, hegyi ösvényeken kaptattunk fölfelé, és nem is volt akkora sár, mintha még egyszer akkora lett volna.

Végre megláttuk a bányát! könnyű volt fölismerni a nagy falakról, azok alatt-előtt a rengeteg odahányt színes mintás homokkődarabokról, és állítólag itt lehet majd baritokra is lelni. Elszöszmötölök egy helyen, egyszerre azon veszem észre magam, hogy nagy a csönd, fölnézek, hát sehol senki. Hova lettek ezek? A vastag párán át látok fél emberalakokat, hangokat is hallok. Fölkiáltok: hogy lehet oda följutni? lekiált: csak így a köveken át. Botladozom a hatalmas sziklákon, próbálok utánuk menni, de nehéz a hátizsákom, ha meg lenn hagyom, ki tudja, nem kél-e lába, ha nem is aranyjánosi békák módjára, hanem ahogy Rudabányán is eltűnt.

Én a bokámat szeretem, nem kockáztatom. Két mészkőcsapkodás között megeszem egy szendvicset, a paradicsomokat próbálom kienni a dobozukból, hogy fölszabaduljon az átlátszó műanyag, de túl sokan vannak. Malátakávém is szépen fogy, a citromos-mézes teám jócskán kihűlt. De a belső fűtésre szolgáló nedűt a kis laposban otthon felejtettem. Hideg azért nincs, de mozogni kell, vizslatni kezdek a kőrengetegbe. A baritokra már rászokott a szemem, viszont avn belőlük untig elég a hátizsákban. Giz egyszerre lent terem, meginterjúvolom, hogy miket lehet odafenn találni. Ott is csak úgy, mint itt - legyintek magamnak, és maradok.

Aztán megjön a nap lelete. Szemügyre veszek egy feketén csillogó darabot, szétcsapom, leesik róla egy féltenyérnyi:  lupé nélkül is látom, különböző színekben irizáló goethites darab. Hát ezért érdemes volt ma ötkor kelnem és félig szétázni a nedves időben. Mert ha nem is esik az eső, csak néha szemerkél, a levegő víztartalma alighanem száz százalék felé közelít, már mindenét érzi az ember, hacsak nem mozog folyton-folyvást.

Aztán az emberek lefelé szállingóznak a tetőről, megszedték magukat barittal, szép rajzú színes kövekkel. Nemsokára indulandusz van, mire észbekapok, már csak a libasor végét látom. Még nincs annyi, amennyi ideig maradtunk volna, kerek egy órával korábban fájrontoztunk, de így is három órát töltöttünk el a barátságtalan időjárású terepen.

Néhányan hátramaradunk a flórát szemrevételezni, úton-útfélen megállunk, gombákat fényképezünk, aztán nem két út an előttem, ahogy a népdalban, hanem mindjárt három is. Régi szép edzésidőkből eszembe jutnak a jó kis kiájék, amikkel falakat lehet döngetni, alsó gyomorból indítva neki is eresztem, hahózva, de semmi válasz nem jön. Nem sokkal később mégis megleljük utunkat, és végre lejutunk a csobánkai főtérre. Itt még megpaskolunk egy helyes kis pónit, megdicsérjük 8-10 éves kis gazdáját, aki, megunva a lelkendező népséget, végül elporoszkál. Előttünk a kocsma, iddogáló emberek bámulnak felénk, de ez az első alkalom, hogy senkinek nem jut az eszébe bevonulni.

Érdekes és jó volt ez a kis kirándulás Csobánkára, már alig várom, hogy még egyszer eljöhessek, de csak ha gőzerővel süt a nap. A mai termés szép is jó is, megint lehet rakosgatni, sikálgatni, elvan az ember további néhány szép napra.

Az idén már nem lesz több ilyen kirándulás tehát, de rengeteg a dolgunk, börze börze hátán, jön a Mikulás, a kiállítás, aztán meg a szilveszteri buli. Hipp-hopp, itt az év vége, nemsokára pedig írjuk össze, hogy jövőre hol szeretnénk ásványokat gyűjteni.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.