Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Csákánykő, Recsken

2012.04.17

Nem is tudom, melyik bányához hasonlítsam nagyság tekintetében ezt a Csákánykőt. Ahol egyébként annak idején, 1952-53-ban a tábor kényszerlakóival törették a követ. Nekem egyébként bányákban sokszor jutnak eszembe filmeken látott képek - de az mindig annyira távoli, az ember bele se gondol igazán azokba a a borzalmakba. És persze az erre való emlékezéseknek is megvan a maga helyük és idejük.

recski-asvanyok2.jpg

 

    A képen nem az én saját gyűjtésem látható, de nem is a csoportunké. Ez még azon a hideg napon volt, amikor a recski múzeumot mentem megnézni, az ő kiállításukat fényképeztem le. 

 

 

 

Most ásványgyűjtés van, nem borzongás. Az idő is elég jó, a Nap időnként kisüt, de egyébként is kellemes enyhe a levegő, a felsőkabát az első kalapácsütések után lekerül az emberről.

       A társaság megint pillanatok alatt szétszóródik, Regina szól, hogy mindenki figyeljen oda, mert megmutatja, hol, s mit keressünk majd. Az a rész a régi rész, ott találtak ők ezt meg amazt tavaly, és ott az a fal az új robbantás helye. Persze még nem gyűlt oda mindenki, és ilyenkor vannak az újra meg újra föltett izgatott kérdések: mi, hogy, mi van? hol kell keresni? lehet ismét és folyvást tájékoztatni mindenkit. 

       Elindulunk lefelé, ahol, mint sok bányában eddig, most is kétoldalt ott a meddő, és már itt is szép darabokat lehet találni. Sok olyan gumót találok, amelynek szétvágott felületén művészi rajzolat díszlik, de mind túl nagy, nem teszek el belőle. Szétverek több darab breccsát, ezekben szabad szemmel is látható a sok csillogó kő, nagyítóval szemlélve pedig egyenesen tündöklik: van benne kvarc, kalcit, sziderit, zöld agyagásvány, másik zöld, ami áttetszően és üdén csillog. Erre az utóbbira újdonsült klubtagunk, az ifjú Márk izgatottan azt kérdezi: nem olivin? lazán azt mondom neki, hogy nem, de ez semmit nem jelent, be kell vizsgáltatni vagy megkérdezni olyantól, aki tudja.

      Új bekezdésbe írom, mert nagyon érdekes és csodálatos, sötétbordó kristályokat látok egy kődarabban, ami a bánya alapvető kőzete, piroxénandezit. A viszonylag nagy, tehát szabad szemmel is látható kristályok tüze az, ami gyanús, de Regina azt mondja, nincs itt gránát, legfeljebb andradit, mert azt a kisnánai bányában is föltaláltak - ez szintén andezitbánya. Mutatom Ferinek is, mennyire hasonlít a gránátra. Az ő szemén is lóg a lupé, ahogy az enyémen - nem mond rá semmit. Be fogom  vizsgáltatni, addig nem nyugszom.

      A fordulóban hatalmas sziklák összedobálva, de az ifjúság és a mindenre elszántak zergékként rohangálnak rajtuk. Sajnos, a sziklákat szétverni kalapáccsal nem lehet, de ügyes emberek vésővel néha kipattintanak belőlük szép szideritrózsákat. Így történik akkor is, amikor én csak észreveszem a gyönyörű egy-két centis kővirágot, de nincs nálam véső, ezért átengedem a terepet egyik kollégámnak. Ő a feleségével fölmászik és együttes erővel kioperálja a sziklával, de előbb lefényképezi. Mondom neki, küldjön majd egy képet róla emlékbe. Nem tudom, kalcit volt-e vagy világos színű sziderit, ezért is lenne jó, ha ahhoz a képhez tényleg hozzájutnék.

     Mindenki talál szép szideritrózsás darabokat, a leghalványabb tojáshéjszínűtől a legsötétebb, "öregbarnáig" színárnyalatokban. Az egyik nagyon helyes az, amikor valamilyen agyagásványon ülnek vörösréz színű félgömb alakú levelecskék, sziromszerű elrendezésben. Az ember minden pillanatban azt várja, hogy kicsit megkocogtatva, netán megmosva leesnek, de téved, mert "szépen oda vannak ragasztva".  Lehet, hogy valaki talált fekete szideritet is, én nem. Sokszor kalcit is van ezek mellett a levelecskék mellett. Maga az alapkőzet is csillog, mikroszkóppal nézve. Pofán csapva tehát mindenféle tudós minősítgetést, én így mondom: egy nagy csillogás az egész szürke kő.

      Nem tudom, mások mit találtak még a bányában, de az én zsákmányom valóban szép. Próbáltam néhány fotót készíteni, de a digitális fotógépem nem tudja, hogy én mit szeretnék, pedig makróztam is.

      A digimikroszkópom sem engedelmeskedik, állítólag nem találja a szoftvert. Persze mostanában mindig összeomlik a rendszerem. Bedugom a telepítő lemezt, nem is reagál. Mondom, itt a vég, már gyűjthetek ötéves számítógépem lecserélésére. Megpróbálom a webkamerát üzembe helyezni, sikerül is rövid huzavona után - de azzal is csak ilyeneket lehetett alkotni.

      Mindenki képzeljen hát el szép kis levelecskéket, szirmocskákat, illetőleg nézze meg a saját zsákmányát otthon, hát ugyanolyan lesz. A legyezőszerűen elhelyezkedő szép kristályok a tridimit. Az agyagásványon ülő vörösréz színűek a szideritlemezek, aztán lehet még ensztatit. Gránátgyanús bordó kristályok is vannak az andezitben, 4-5 mm-esek. Szóval, nincs kép, elvesztek.

      Mindig azt írom az ilyen túranaplókban, hogy jó lenne, ha mások is megírnák, miket találtak, de valahogy erre nemigen kerül sor. Egy nagyon igényes honlapon nézem aztán meg, ez pedig a geomania, fölteszem a linkek közé, hogy más is élvezhesse a csodálatos ásványok látványát.

     Az órák szépen telnek, később fölmegyünk egy másik helyre, ahol régebbi, poros ásványok között kidöntött fatörzsek korhadtak. Egyszer csak riadót fújnak felülről, hogy immár fél három, a busz visszaindulási startideje elérkezett. Kaptuk magunkat és véget vetettünk aznapra a kurkászásnak. A busznál valaki megkínált egy vulkáni bombával, aminek a szövete itthon mikroszkóppal vizsgálva szintén csillogós, sziderites lehet.

      Még természetesen betértünk egy enyhelyre, amit mára mindenki könyvtárnak nevez, és ami történetesen Kisnánán, Móré várával szemben található. Míg süteményünket ettük, kávénkat ittuk, ismét megcsodálhattuk a vendéglátóhely tulajdonosának kis ásványkiállítását. Marika, főnöknőnk, egyszerre nekem szegez egy kérdést: van nálad tartalék cipő? Meghökkenek: minek egy napra ilyesmi, mikor amúgy is rengeteg a cipelni való súly. Aztán hirtelen eszembe jut, hogy a gumicsizmát betettem, mert az előző napokban sokat esett, lehet, hogy nagy dagonya várható. Marika megköszöni a csizmát, akkor nézek le véletlenül, s látom, hogy csak egy vastag jégzokni van a lábán. Tényleg, kapok a fejemhez, előbb láttam átmenni a főúton, s egy magányos kukába dobni bele egy nagy reklámszatyrot - abban lehetett a túracipője, ami épp most mondta föl a szolgálatot, annyi év után teljesen levált a talpa. 

      Aztán, kincseink boldog birtoklásában tértünk haza az év utolsó ásványtúrájáról.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.