Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Az én Kisnánám - a régi, Egerszalókról

2012.04.16

Ti bezzeg a szokott reggeli időben vidáman megtöltöttétek a böhönc nagy negyven személyest, ami meg se állt veletek a lelőhelyig. Ott parkolhatott le a nagy ásatásnál, amelyet már mi is ismertünk, amikor tavalyelőtt egy opállelet hírére direkt odautaztunk. Az opál azóta a Természettudományi Múzeumban van kiállítva, de őszintén szólva, nekem a múzeumi óriás nem mondott különösebbet, személyesen akartam a lelőhelyen körülnézni. A televíziós hírből nővérem úgy hallotta, a riporter így szólt: itt csak lehajol az ember és mindenütt talál gyönyörű opáldarabokat. Egyszerűen nem tudtunk a fenekünkön maradni, nekünk oda kell utazni. Ez három hónappal az előtt volt, hogy beléptem közétek a klubba.

Mivel akkor március idusa csütörtökre esett, a pénteket pedig előtte ledolgoztuk, előttünk állt a hosszú hétvége. Előzetesen telefonáltam a bányába, lehet-e látogatni, mi több, szedegetni ezekből az ásványokból, egy szívélyes hölgy azt mondta: persze, itt folyton jönnek-mennek az ásványkeresők. Csak mielőtt leszállnánk a bányába, részt kell venni egy rövid munkavédelmi oktatáson, amikor ez megvan, fölvenni egy kobakot, aztán lehet nézelődni, mindezt csak munkaidőben, tehát pénteken.

Egerszalókon szállunk meg a már ismerős vendégházban, onnan buszozunk át Kisnánára. Itt viszont nem hagytuk ki a kalcitdombot és a fürdőt sem, ami akkor még a szocreál hangulatú szabad pancsolás örömeit nyújtotta, az odavezető nagy parkoló udvaron pedig rengeteg nagy kockacukor forma követ szedtünk föl – ezekről utóbb derült ki, hogy kalcitból vannak.kalcitdomb-egeszen.jpg

Kinéztünk Kisnánára egy buszjáratot, aztán azt hittük, hipp-hopp ott leszünk. De egy jó órát is utaztunk vele a szép tájakon, mire a falu elején kitett minket. Kérdezősködtünk az ott lakóktól, merre van a bánya, mert nekünk egészen pontosan sem volt három óránk a visszafelé menő busz indulásáig. Ha azt nem érjük el, legfeljebb itt keresünk szállást és hagyunk veszendőbe menni egy éjszakai egerszalókit. És ki tudja, mi történik a bányában? hátha itt ragadnánk?

kisnanai-kobanya-fele.jpgMajd elfelejtettem közölni, kikkel is voltam: nővéremmel, akit már ismertek és idősebb lányommal, Anval, aki részvételével bearanyozta négy napunkat. Ugyan őt abszolút nem érdekli se az opál, se a bánya, s ez ma még mindig így van – kíváncsi lennék rá, valaha lesz-e nála fordulat, talán ha annyi idős lesz, mint én. Mert fiatalon engem is inkább más érdekelt, a kövekre legfeljebb ráléptem, a kristályokat megnéztem a múzeumban.

Mentünk, mendegéltünk a márciusi szeszélyes időjárásban, ha kisütött a Nap, dobáltuk le magunkról a zugehőrt, ha felhő jött, visszavettük. Imígyen mulatva léptünk ki, az órát is néztük, az utat is figyeltük, ami itt-ott eléggé parlagias volt, na de vidéken ez így szokás.

kisnanai-talajkep.jpgVégre megláttuk a bányát! ott van a lányok mögött – a meglátástól az eléréséig azonban még sok idő eltelt gyalogosan. Találkoztunk szintén gyalogos emberekkel, ettől megbiztattuk magunkat: lám-lám, nem mi vagyunk az egyedüliek, akiknek csak lábra futja kerék helyett.

A bánya bejáratánál jelentkeztünk az irodán. A telefonon bezengett munkavédelmi oktatás egészen pontosan két percig tartott, ebből egy percet a szöveg: ne menjünk a bányafalak közelébe, sőt föl se másszunk rá, a bukósisak átadása pedig szintén egy percet vett igénybe. Ant mindjárt lefényképeztem egy monstrum előtt, majd ő is minket, íme balra a bizonyíték.

kisnanai-banyagep-anikoval.jpgSajnos, a gép teljes egészében nem fért rá, a lány viszont meg volt elégedve. A bukósisakot is ismeri, mióta beállt tűzoltóékhoz önkéntesnek. Én is ismertem a kobakot, barlangmászós korunk szép emlékeit idézi.

Az irodában lévő munkaruhások jóízűen nevettek, amikor elindultunk lefelé a gépek okozta porfelhőben. Örültünk, hogy ilyen vidám emberek a kőbányászok, ki hitte volna.

kisnana-kobanya-viragai.jpgE szép kis sárga virág láthatóan jól érzi magát a köveken.

 

 

Azt gondolom, most már mindenki izgul, laikusként mit csináltunk végül a bányában. Elárulom: a bányaudvar talaját néztük, szanaszét heverő opálok után kutatva, de egy megveszekedett darabot nem találtunk. Ámbár, nem is tudtuk, milyen az igazából. Az meg sem fordult a fejünkben, hogy valahol kalapálni kellene. Ha valaki szólt volna, igen meglepődtünk volna, kalapács? nem is vittünk magunkkal ilyet. Minek, amikor a riporter azt mondta, hogy csak le kell hajolni és marékszámra szedhetjük az opált.kisnana-opaldarab.jpg Ilyet kellett volna találni, mint amilyen a képen látható, azonban ehhez csak később jutottam hozzá.

Egy darabig nézelődtünk erre-arra a szétdobált hatalmas sziklák között, aztán An elunta a pornyelést. Most már fölmegy, mi csak maradjunk, ha akarunk. Nem akartunk maradni, mert az idő is múlott, úgyhogy lógó orral mentünk vissza az irodához, a bukósisakot visszaszolgáltatni. Az egyik overálos langaléta vidáman kérdezte: Na találtak opált? ááá… Akkor válasszanak! és elénk tartott egy tálcát, amin gyönyörű fényes, csokoládébarna színű kövek voltak. Én azonnal kinyúltam a felém közelebb eső legnagyobb darab után, amit azóta is őrzök. An egy picit választott, amit később nekem is adott. kisnana-more-varanal.jpgBúcsút vettünk aztán az emberektől, és már kissé vidámabban kifelé indultunk a falu felé vezető úton.

Annyira siettünk, el ne késsük a buszt, hogy még volt háromnegyed óránk. A buszmegállónál magasodik Móré vára, ennek az udvarára fordultunk be, utána pedig megnéztük a romokat belülről is. Igazából nem tudom ma már, ki volt ez a becsületes Móré, de jól eltöltöttük az időt. Kell egy kis szellemi táplálék is!

A várbelső érdekisnana-more-vartorony.jpgkes ablakkereteket mutat be, a jobboldaliról nekem az a bizonyos mellékes helyiség jutott róla az eszembe, de az is lehet, hogy egyáltalán nem erről volt szó. Legyen egy sztárfotó hátulról is a fruskáról, amint fölteszi magának a kérdést, menni vagy nem menni? de inkább fényképezett. kisnana-more-var-pincelejarat.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bányában értelemszerűen rólam nem készült fotó, mert nálam volt a gép, Most lányom egy hatalmas kútkávánál lekapott.kisnana-more-var-kutnal.jpg

Hát ilyen volt az ÉN Kisnánám 2007 tavaszán. A tiétek milyen volt?

Epilógnak ideillik, hogy az idei kirándulásotok másnapján helyes kis sziderit darabkákat találtam a levélszekrényemben. Gyönyörű, irizálóan szikrázó kristályok, ilyet még sose láttam. Mindjárt gondoltam, hogy a közelben lakó Judittól származik, rögtön emeltem is föl a telefont, hogy megköszönjem. Később másoktól is kaptam szideriteket, így nem vagyok már teljesen analfabéta abban, mi terem a kisnánai bányában. kisnana-kalcitos.jpg

 

kisnana-sokfele.jpg

 

Tulajdonképpen tehát a lakásban ülve is hozzá lehet jutni szépségekhez, szögeztem le végül magamban. Mindenesetre köztetek jobb lett volna! 2009. HuEr

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.