Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Szekálása a jónak

2013.04.02

Szekálják azt, aki jót tesz, jót akar, megmutatja a nyomornak nemcsak a szélét, hanem a közepében dolgozik, értük.

Jól bevett szokása ez az embereknek, akik távolról látnak csak, pontosabban néznek csak, de nem látnak. Most arról volt szó, hogy láttassák-e a mérhetetlen, elképzelhetetlen állapotokat, melyek szinte mindegyik nagyváros szélén, sőt közepében rejtőznek. Persze csak annak rejtőznek, aki nem jár arra, messze elkerüli a szegénytelepeket, mondván, nem megy arra a veszélyes helyre. 

Azt hiszem, amíg a világ világ, amíg egyre romló állapotú földünkön (egyetlen életterünkön) két ember él, s a kettő között egyiknek mindene megvan, a másiknak meg semmije nincs, meglesz a különbség. Ha belenézünk a történelmi időkbe, ott is voltak szegények és gazdagok, és ez soha nem is lesz másképpen, a gazdag nem fogja megérteni a szegényt, csak lefitymálja, hogy de hülye ez, nem tudott gazdag lenni. Mikor ő meg igen.

A szegény se fogja megérteni a gazdagot, miért nem ad neki, miért sajnálja, hiszen nem tud két ágyban egyszerre feküdni, nem tud két tányérból egyszerre enni és egyáltalán. Vagy tud, persze akkor gyomra sínyli. A szegénynek az éhségtől lyukad ki, a gazdagnak a zabálástól. 

Örök ellenfelek ők, szegények és gazdagok, egyik sem érti, nem értheti a másikat. Mégse mondható, hogy abba kell hagyni az e témával való foglalkozást, fel kell karolni a szegényeket és meg kell védeni őket a gazdagoktól, pontosabban a mentalitásuktól, és a kizsákmányolásuktól.

Az biztos, hogy ha a szegénységet a szőnyeg alá söpörjük, mert nem akarjuk megmutatni a gazdagoknak, attól az még lesz, sőt, egyre inkább fog létezni. Kérdés, ki fog a végén győzni, életben maradni.

Hopp! hiszen én nem is fenti témáról akartam regényt írni, csak arról, hogy miért szekálják agyon azt, aki megpróbál fehér hollóként segíteni a szegényeknek, aki hajnaltól éjig az élhetőbb életükért dolgozik. Saját tapasztalat, hogy egyenesen dühösek lesznek, mert ők nem segítenének, pedig talán tehetségesebbek lennének a segítésben: többjük van, amiből adni tudnának. Mivel nem adnak, haragszanak arra, aki ad. Pénzt, élelmet, akár egy jó szót. Azoknak. Akik valamiért nem képesek feljutni az ő szintjükig, odalenn a szőnyeg alatt stagnálnak. A fene egye őket, büdösítik a világot, gondolják a tehetősek, félre velük, le velük. 

Adni? könnyebbé tenni azok helyzetét, akik valamiért ott ragadtak, képtelenek mozdulni? könnyebb elhinni azt a mesét, amit mostanában úton-s-útfélen zengedeznek, lelkiismeretet elaltatandó: mindenki ugyanazzal az eséllyel születik, és mindenki saját szerencséjének a kovácsa.

Óhóhó, barátaim, hazugság ez is, vakság, melyből nem tud kigyógyulni szegény gazdag. Legyenek neki szép napjai ebben a hazugságban, éljen boldogul saját vakságában.

   

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

szegénység

(Izlandilinda, 2013.04.07 13:23)

én is olvasom a nyomor szélét, ahol persze másról sincs szó, csak hogy mennyire kilátástalan itt vagy ott az élet. Vannak, akik nem jutnak ötről hatra, az őket segítés megint csak addig fajul, hogy nem is fognak ötről a hatra jutni. Úgyis segít valaki... A sokgyerekesek is odavannak, mennyit szültek, érdekes mód az ezt kikerülő módszerek nem jutnak eszükbe. Régen a szegénységben is csak egy szórakozás volt, az esti szex, de nem ám a nőnek, aki inkább aludt volna. De a férfi mindig elkívánta az asszonytól, hogy akár akarja, akár nem, engedjen neki. Egyszerűen nem jutott el a tudatukig, hogy föl is kell nevelni azt a gyereket. A férfi már csak ilyen, a farka igazgatja mindet, nem az agya. Aztán a nő csináljon amit akar, mindig és minden vonalon rajta csattan az ostor.