Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Ha tudnám, hol van, nem keresném

2013.01.27

 

Tizenkettedikétől tizennyolcadikáig fenekeltem itthon, persze hogy nem tűnt fel: nyoma veszett, köddé vált, semmivé lett ez a kedves bőr pénztárca. Teljesen nyugodt voltam pár napig, miközben a keresést megfontoltan, tudatosan végeztem. Hiszen épp előkerült a fényképes mappa is, egy óriási cserép zöld növény mögül, amivel lányom karácsonykor lepett meg, s akkor hirtelen leraktam az előszoba kis asztalára.

Közbevetve, néha még élvezem is, hogy keresni kell valamit, szép komótosan mindent elhúzok, mögötte is kisöprök, felmosok, nem is beszélve az ilyenkor megtalált kis tárgyakról, amelyekről régen lemondtam.

A harmadik-negyedik napon a mosógépet is elhúztam, a fürdőkád alá is benéztem, tele volt párától összetöpörödött pormacskákkal. Előkerült két fél pár zokni, drasztikus kinézettel és valamilyen kupak.

Következett a konyhaszekrény (jé, mégis van itthon kristálycukor!), a hűtőszekrény (a kis tégely karácsonyesti sütőtökleves is megvan). A továbbiakban a szekrények teteje (megkerült Marica legényfogó receptje), a polcok mélye (mégis megkegyelmeztem ennek a sose használt zokninak?), aztán a "poklok legalsó bugyra" került lepucolásra, de a pénztárca nem került elő. 

A bankkártyát az értékpapírokat rejtő fiókban tartom, ami egyébként azért van összerakva, hogy ha véletlenül megmurdelek, a lányaim ne hajítsák a papírokat a kukába. A kártya ezúttal mégis a tárcában volt, mert bár készpénzzel szeretek járkálni, azt is kétfelé tartom, most kellett a pénz. A tárcában sosincs annyi, amennyire ne vetnék keresztet, ha megszabadítanának tőle a zsebesek. De novemberben az Ikea pénztáránál már öt perce kerestem a nagyobb címletet, amit a zárójelentést kímélő átlátszó fóliába rejtettem. A pénztárost nyugtatgattam, megvan a pénz, csak lapoznom kell a diagnózis meg a gyógyszerellátás oldala között, legfeljebb az utolsó laborleletbe csúszott bele. Nem hitt nekem, a mögöttem kígyózó sort látta, hívta a főnököt, már sztornózták, amit vettem - és abban a pillanatban kihúztam két recept közül a húszast. Ugye-ugye! most ütheti be újra a gépbe az árukat, mondtam kajánul.

Messze volt december eleje, a legutóbbi nyugdíjfelvétel, a karácsony, újév elvitte minden készpénzemet, ezért volt tehát nálam, a kártyatartó briftasniba meg nem szeretem betenni. Egyszer, régen ugyanis valaki szólt, ne rakjuk össze az egyre szaporodó mágneskártyákat, mert használhatatlanná válhat egyik-másik, a pénztárnál aztán jön a meglepetés. A Supershop-kártyával is épp a Sparban vásároltam, utána hirtelenjében a tárcába tettem, pedig rendes helye szintén a brifkóban van, direkt előbbi biztonsági okokból – vagyis menteni, amit lehet, zsebesektől.

Hogy mi legyen a kártyával, nem kérdés. Gyorsan megnéztem internetes bankomat, nem találtam hiányt, át is utaltam kártyáról fölvehető pénzecskémet a megtakarítási számlára. Hurrá! ha meg is találta valaki a kártyát, nem tudott vele pénzt kivenni. Azóta meglett a letiltás, jön az új kártya nemsokára.

Akármennyit programozom agyamat, nem bír előjönni emlék, hogy leejtettem volna, vagy valaki nekem jőve kivette volna a kis kézitáskámból, ami, hosszú pántját vállamon átvetve, szinte a hasamon csücsül, és ezt csak a piacra hordom. A lakótelepi kispiachoz nem kell busz, tizenkettő felé megyek le, már nincs tolongás, az utcán alig lézengenek. Egyedül a lottózóban történhetett a disznóság. Már nem volt benne pénz, ugyanis a piacozó-lottózó-turkálós szombatjaimra szánt potom pénzt csontig elköltöm. A Supershop kártyát sem a rajta lévő négyszáz forintért sajnálom, csak ha fél év alatt összegyűlt rajta vagy ezer forint, egy kis dőzs volt.

Nincs kizárva semmi, lehet, hogy előkerül még a tárca, akkor lesz majd ok kicsit mulatni magamon. Ahogy egyszer egy elajándékozandó könyvet átlapozva, tizenötezer forintot találtam benne. Hogy mikor, miért raktam oda, rejtély. De, nem mostanában, hanem legalább húsz éve történt. Vagyis, nem kell ahhoz hatvannak lenni, hogy valami elvesszen.

Sőt. Lányom húsz éves lehetett, mikor új farmernadrágot vett a fizetéséből, de este sírva találtam. Mi van? Az aluljáróban paprikát vett egy romától, közben lerakta a farmert tartalmazó tasakot. Mire érte nyúlt, hűlt helye volt. Persze kapott pénzt egy újabb farmerra, az esetből pedig tanult, örökre.

Hogy én mikor tanulok meg vigyázni a dolgaimra? a gáz elzárásáról már nem is beszélve…

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.