Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Emelem poharam

2013.08.14

Semmire szinte nem lehet tökéletesen felkészülni, de azért mégis készül az ember. Én is vittem magammal kis vödörben felkockázott görögdinnyét, egy zacskó kekszet, majd réteseket vettem egy pékségben, és vittem magammal egy palack vizet, magamnak, egy kisebb palack multivitaminosat a kicsinek. Vittem még egy kicsi kosárkát, benne kicsi rongybabácskával, egy csomag papírzsepivel. 

Ez volt a tárgyi felkészülés, lélekben pedig már el voltam készülve, hogy amint elindulunk a ház elől az apjától kikért gyerekkel, hány perc telik el addig, amíg észre nem veszi, hogy új helyzet van, nincs itt se anyu, se apu, se a másik nagyi, se a másik nagynéni, és akkor nyafogni kezd majd, pánikba vagy kétségbe esik, hogy vissza akar menni a szoba melegébe.

Semmi ilyesmi nem történt. A kislány engedelmesen jött kettőnk közt, megállt az utcasarkon, illetve a gyalogátkelők előtt, megfogta a kezünket. Szó se kellett essen közlekedési magyarázatokról.

Az, hogy közben be nem állt a szája, sem volt zavaró, nem tett fel idegesen százszor kérdéseket, megelégedett esetleg egy magyarázattal valamire vonatkozólag. Például mikor meghallotta, hogy átmegyünk az egyik Duna-hídon, kis hallgatással tudatta velünk, hogy fogalma nincs arról, mi az, persze aztán megtudta ezt is, megnézte az Iparművészeti Múzeum tetejét is, mert bár ezerszer erre jártak már, még soha nem látta.

Kibattyogtunk a Duna-part felé a Nagykörútról, fölszálltunk a 2-es villamosra, és akkor derült ki, hogy még sose ült villamoson. Tetszett neki, végigmentünk hát ameddig vitt, most csak a Széchenyi-rakpartig, sajnos, mert jó lett volna, ha az Országházat is meg tudjuk mutatni. Majd legközelebb.

Mielőtt a Szabadság-hídra fölmentünk volna, van egy játszótér, hát oda azonnal rohannia kellett, holott nem is reggelizett, míg meg nem mászta az összes mászókát, le nem csúszott az összes csúszdán. Már dél felé járt az idő, megették az összes dinnyét és rétest, és átindultunk a hídon, megálltunk a közepén, néztük a vizet, az összes hajót, aztán fölmentünk a Gellérthegyre, de csak a Szent István szoborig, benéztünk a barlangba, de csak az előcsarnokig.

Jázmin nem ugrált össze-vissza, nem rohangált előre, nem nyúzta egyikünket se, hogy vegyünk neki ezt vagy azt, csak néha mondta, hogy ő már úgy, de úgy elfáradt. Akkor a nagynénije fölvette, de mivel ő se több ötven kilónál, egy-két lépés után letette, akkor Jázmin kijelentette, hogy ő már nem fáradt. A híd másik felén gyalogoltunk vissza, közben megnéztük a vízibuszt, és megbeszéltük, hogy legközelebb ezzel a hajócskával fogunk a vízen járni. Aztán elindultunk a Duna folyásirányába, vagyis a Boráros tér felé, itt szép kis hullámos padok vannak kialakítva márványból, vagy márványszerű anyagból. Ez is tetszett neki, végig is csúszott rajta egyenként.

Azt nem írtam sehol, hogy a látottakat is megbeszéltük. Miért húzza egyszerre a három tengerész az egyébként nem is látható kötelet, hogy aztán egy oszlopra akasszák? hát persze, mert akkor elsüllyedne a hajó. Amikor a királyi várat néztük a villamosról, kijelentette, hogy ő egy herceglány, és le fog ugrani a várból a Dunába, és akkor nagyon vizes lesz, még a haja is vizes lesz, de aztán kijön és megszárad.

A kis kosárkát szinte észre sem vette, mikor mondtam neki, ez a tied, viheted, nem is reagált rá, a rongybabácska sem érdekelte. Így, mivel rengeteg játéka van otthon úgyis, nem is adtam oda neki megérkezéskor sem, jó lesz máskorra.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Unokázás

(Szuliko, 2013.08.16 11:30)

szia,
nagyon aranyos a kicsi, bizonyára nyugodt légkörben, szeretetben nevelkedik. Puszi, Sz.

Re: Unokázás

(isabel-eoldal, 2013.08.22 19:18)

Igen, úgy tűnik nekem is, a lányom haláltürelmes természetű, a párját nem tudom. Volt tavaly több hónapig olyanja a gyereknek, hogy ütött-vágott-harapott, ezt kinőtte, mára meg egy angyal. Alig várom a következő talizást, kis hajókázás van betervezve.