Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

De jó neked, van egy nővéred!

2013.08.04

Nővérkémről írtam már egy-két érdekeset, és ha gyerekként utáltam is hatalmaskodásáért, idősebb korunkra keményen megdolgoztam azért, hogy jó legyen köztünk a kapcsolat. Fiatalabbak nem leszünk akkor sem, ha időnként újrakezdjük, más irányba tereljük életünket, de e tény bizonyos fiatalodásra ad alkalmat. A problémákat bölcsebbként már igyekszünk nem megcsinálni, ellenkezőleg, játékká simogatni, bölcsebbek lettünk, ápoljuk a meggyógyított kapcsolatot, ami a mi esetünkben jószerivel csak egy muszájkapcsolat volt.

Nővérkém ma is szőnyeg alá söpör, vagy ahogy többször máshonnét is hallottam: a problémákon egyszerűen átlép. Hogy az attól még ott marad, nem törődnek, későbbi következményekért sosem a szőnyeg alatt kereskednek. Mikor a szőnyeg alatti hely nem bír el egy bizonyos mennyiségű szemétnél többet, és elkezd büdösödni, egészen addig, amíg ki nem folyik alóla és tönkreteszi a szép parkettát.

 

Aki inkább szeret a szőnyeg alatt kutakodni és mind több odakozmált szemetet igyekszik kikotorni, megvizsgálni, okulni belőle, már jobban jár. Lehet, hogy nem ebben az életében, nem, most inkább még csak gyötrődik, mert a közös problémának minden egyes fekás megnyilvánulását neki kell elszenvednie, a másik fél, akivel közös, nem hajlandó tudomásul venni.

Írtam, hogy következő életemben, nos majd, ha lesz ilyen, persze azt már nem fogom akkor tudni, hogy mint volt mostanában. Akkor miből is tanulunk?

Utóbbi évekig nem is volt különösebb baj a szőnyeggel, sűrűn kiporszívóztuk, pontosabban kiporszívóztam, de azért maradt még jócskán munka, mert vannak dolgok, amiket nemcsak nekem kellene onnan kipiszkálni.

De nem untatnám filozofálással a kedves olvasót, legyen elég annyi, hogy elegem lett kedves és jóhogyvan nővéremből, mert kis szünet után, megint elkezdte a gyerekkori terrorját, számára észrevehetetlenül, hiszen keményen beleégett már, az én számomra azonban gyötrelmesen. Ahogy a kismacska sem érti, miért kiabál vele az ember, hiszen ő csak játékosan felugrott, napjában többször is az újból és újból fölaggatott függönyre egy molylepke után, egy légy után.

Én most gyakorlatilag nem érzem magam kismacskának, viszont nehezen viselem el, ha időre mondott megjelenésemkor fél óráig vernem kell az ajtót, mert kedves nővérem nincs otthon. Mobilján sem elérhető, tehát további fél órát várnom kell, hátha egyszer eszébe jut, hogy már megérkeztem. Egész pontosan másfél óra múlva föltehettem neki a kérdést: mégis, mit gondolt, hol lehetek. Mert, állítólag, ő a mobilomon keresett - ami a kezemben volt, nem csöngött, ő viszont ki volt kapcsolva, ezt mondom is neki. Na jó. Nincs mit tenni, hozzájöttem, nála van az alvóhelyem, nem tehetek mást, mint nyelek. Mert természetesen neki van igaza.

Másnap bevásárolok egy-két dolgot, mert utóbbi egy évben, ha hozzá jövök, rendszeresen gondoskodnom kell magamról, nem úgy, mint régen. Ezzel nincs gond, csak azzal, hogy ha az üres hűtőjét megtöltöm, rendszeresen szembesülök azzal, hogy ez se jó, az se jó, neki ez nem kell, az nem kell.

Négy napra terveztem ottlétemet, két este kimentünk pancsolni. De hajnalban még görögdinnyét, mindkettőnk kedvencét cígöltem haza, hogy este azzal vigasztalódjunk a kemény nap után. Akkor elkezdi, hogy ez a dinnye még nem magyar (ergo, rossz, azt meg elfelejti, hogy amikor ő vásárol dinnyét, se a magyart veszi, hanem az ócska legolcsóbbat a szupermarketben), hiába hogy piacon vettem, magyar dinnyék majd a jövő héten lesznek.

Kissé elpityeredtem, hogy neki már a sajt se volt jó, amit őstermelőtől vettem szintén a piacon: hogy annak milyen a héja. Igaz, megette a sült csirkét meg sült-abált szalonnából is jócskán levágott, amit szintén én vittem le, előzetes itthoni elkészítés után, előre látva, hogy mi nincs megint majd a hűtőben. Aztán egyébként mégis tele volt a frigó, s bár nővérem foghiánya miatt már jó egy éve nem tud ilyesmit enni, kolbász, szalámi, sózott szalonna jócskán felhalmozva, több üveg zsír, ki tudja miből. De ő a reggeli kávéjába száraz kalácsot mártogat, mindent apróra vágva tud csak megenni. És mivel nem mondta, hogy ott van, te gyagya, neked is, egyél belőle, persze hogy nem ettem. Mostanában ő a szegény özvegy, aki... de erről később. Én amiből nem kínálnak, nem eszem, és főleg nem kolbászt, szalámit. Általában néhány napig főtt étel nélkül is kibírom, reggelente mindent megveszek magamnak - és neki is, tehát duplán, amit aztán el is fogad. Ha hozzám jön, természetesen semmit nem hoz, kijelenti, hogy semmit nem eszik, legfeljebb... az elébe kínált ételekből-italokból, de jócskán. És kávét is rendszeresen viszek, különben ihatok abból, ami nála van, csakhogy azt már jó néhány éve pörkölték, nem embernek való.

A dinnyeügy tetőzött nálam, pontosabban tetőzte a másfél órás esti várakozást, hogy poshadt csapvizet kellett innom, mert hiába szereltetett méregdrágán cepterékkel víztisztító készüléket, már egy hónap után elromlott, de mióta megcsinálták, se jön belőle más, mint valami szörnyű folyadék. Meg az, hogy amit nem ő csinál, nem ő vesz, az mind fika, szar, majd ő megmondja a bravót, a frankót. 

Elúsztam hát tőle és azon imádkoztam, mi a búbánatért bánt ez engem, a nővérem ilyen, mindig csak az volt a jó, amit ő csinált, ha valamit egyszer fehérnek mondott, az akkor is fehér, ha mindenki feketének látja. Legfeljebb ő mondja fél év múlva ugyanazt, amit letagadott, olyankor meg már minek firtatni.

Másnap reggel ő elrohant árulni, én meg fogtam magamat, becsomagoltam és eljöttem. A dinnyéből ettem, a maradékot dobozba raktam, a héját a szemétbe. A lefikázott sajtot is elhoztam. Majd vesz olyat, ami neki megfelelő. A vonaton fölhívtam, hogy hazamegyek, erre azt kérdi: hát tényleg nem volt tegnap semmi? először nem tudom, mire érti, aztán persze mindjárt értem. A piacra célzott, ahol én sose árulok annyit, amennyit ő, sőt nagyságrenddel kevesebbet. De hiszen az nem számít, nem érdekes, a piac főleg róla, az ő felhalmozott vackairól szól. Nem, más a probléma, mondom. De mindenbe lefogadom, akárki mondaná neki, mi is a probléma, ő már azelőtt túllépett rajta, vagy besöpörte a szőnyeg alá.

Most persze itthon rohadok, úszott a balatoni esti pancsolás. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

nővérügy

(izlandilinda, 2013.08.08 19:44)

szia Izabell, ahogy ismerlek titeket, nagyon gyorsan átléptek ezen a dolgon és megint jóban lesztek. Talán érzékenyebb lettél az utóbbi időben valamiért, de ez nem lehet ok arra, hogy itthon senyvedj ahelyett, hogy leutaznál és beletoccsannál a nagy vízbe.

nővér

(Zalán, 2013.08.07 14:56)

Nem értelek, drága barátnőm, te aztán tudod, hogy minden ember más és más, és hatvanon felül senki nem változik meg. Úgy láttam eddigi tájékoztatásaidból, hogy a nővéreddel ti még mindig nem léptetek túl a muszájkapcsolaton. Gyerekkorotokban nem tehettetek az ellen semmit, hogy egy családba hozott benneteket a gólya, később meg, bocs, de tőled tudom, családotok kétfelé hullása után már csak ti maradtatok, jó értelemben persze, de kihasználtátok, hogy ha ő jön hozzád, befogadod, ellátod, elmész vele, ha meg te mész hozzá, te is ott alszol nála, méghozzá ingyen. Ezen nem akarok lovagolni, mert töktermészetes. Azt is már régebben, de mégis írtad, hogy az emberek használják egymást, és általában nem Teréz-anya szinten, hanem mindenki a saját önzésének tesz eleget, ha valakit barátnak, társnak, akárminek magába fogad.
Van egy ötletem, lehet, hogy a nővéred spórolásból nem tart otthon már nagy vendégséget, mint régen, mindegyikőtök sokkal kevesebbet eszik, mint mondjuk tíz éve. A nővérednek eszébe juthatott az, ami most nekem, hogy te akárhányszor lemégy, neki azzal azért dolga van, kissé az élete is megváltozik, akkor is, ha te semmibe nem szólsz bele, és még be is vásárolsz. Talán fáj neki, hogy nem ő vásárolja meg a közösen megkajált ételeket, és nehezen fogadja el, hogy te csinálod. Szégyelli vagy mást tart fontosnak. Mindenesetre jó lesz, ha a továbbiakban is jó képet vágsz mindenhez, és úgymond nyelsz is, mást úgyse tehetsz. Persze lehet, hogy kellene egy barátot, barátnőt keresned, aki egyedülálló, szintén a Balcsi partján lakik, és hozzá is lemehetnél, akárhányszor a nagy tóban akarsz pancsikolni. Bár lenne lehetőségem nekem erre, én biztosan meginvitálnálak, méghozzá önzetlenül és örömmel, és garantáltan tudod, miről beszélek.